16 °C Budapest

Válsághelyzet a magyar cégeknél: bércunami után jöhet a tömeges felmondás?

2019. szeptember 20. 11:35

A toborzás, a megtartás és a munkavállalói élmény témaköreit járták körül a Joint Venture Szövetség péntek délelőtt megtartott HR Konferenciájának előadói. Sok érdekességről szó esett, és kiderült, mit tesznek ma a legnagyobb magyar bankok, hogy megtartsák a dolgozókat.A Portfolio november 20-i konferenciáján a munkavállalóbarát szervezet és környezet kialakítása lesz fókuszban. Részletes program, jelentkezés itt: Big Office HR Brand Day

Az eseményt szervező szövetség elnöke, Tálos Péter már a bevezetőjében egy komoly dilemmára hívta fel a figyelmet, amely minden HR vezetőt nyomaszt ezekben az időkben:

Nagy kérdés, hogy mi lesz a küszöbön álló beszakadás, azaz egy esetleges recesszió után, amikor a cégek ottmaradnak a kialkudott magas béreikkel, amikor a munkaerőmegtartás annyit fog már csak jelenteni kirúgom-e az alkalmazottat vagy nem.

Toborzás a gyakorltban

Hogy miképp lehet 200 munkavállalót kell felvennie egy olyan környéken, ahol akad konkurencia bőven - ezt a folyamatot mutatta be az első előadó, Dr. Bauer Dávid, a MOL HR igazgatója. Tapasztalatai szerint az első lépésként egy jó igazgatóra volt szükség, aki képes volt stratégiát váltani. A tiszaújvárosi Tisza Site toborzási projekt 4 lábon áll:

  • a megtartatás
  • a képzés
  • a kiválasztás
  • a kommunikáció.

Ezek mentén lehetett sikeres a projekt, de ezek mellett az egyik legfontosabb dolog szerinte, hogy mérni kell mindent, hogy tudják mivel elégedettlenek és mivel nem a munkavállaló.

Megtartás minden áron

Manapság, amikoregymástól rabolják el a bankok a munkaerőt, elképesztő módon felértékelődött a megtartás. A hard tényezőkön, a kompenzáción túl azonban vannak olyan plusz dolgok, melyekkel csökkenteni lehet a fluktuációt. A CIB munkatársi elköteleződés és szervezeti kultúra hat szegmense, a közösség, az egyensúly, az elismerés, a család, a kedvezmények és a jóllét - ismertette a programot Tóth Zsuzsa, a CIB Bank HR igazgatója, majd kifejtette:

Próbálunk tudatosan tenni a közösségért, főleg a kisközösségekért - hiszen nagyban meghatározzák, nálunk marad-e az alkalmazott, hogy jól érzi-e magát a csapatában.

Elmondása szerint egyre több kutatás, felmérés bizonyítja, hogy jelentősen nő az igény a munka-magánélet egyensúlya iránt, nem csak kimondottan a fiatal generációra körében értékelődik fel a teljes élet. Az idén negyven éves bank például ennek érdekében lehetőséget biztosít a dolgozóknak, hogy fizetett alkotói szabadságra menjenek akár 2 hónapra (a fizetésük 50 százalékáért), de külön figyelmet fordítanak a kismamákra, és a home office kultúrájára.

Az extra juttatások nem feltétlenül pénzen múlnak, sokkal inkább kreativitáson és a szándékon. 

Tóth Zsuzsa beszámolója szerint ezeknek a bevezetéseknek köszönhetően a bankban 3 százalékponttal csökkent a fluktuáció.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Rajongók kellenk

A munkavállalói élményről tartott előadást Szabó Csaba, Develor vezérigazgatója, aki felvázolta, milyen komoly és elkeseredett harc folyik ma a tehetségekért. Véleménye szerint a gazdasági lassulás következtében pedig még nagyobb lesz a harc a tehetséges emberekért. 

A munkavállalói élmény nem más, mint az összbenyomás, amely alapján a munkavállaló elhagyja a céget vagy elkötelezetté válik

Az elkötelezettség rengeteg mindenre hatással van: a minőségre a termelékenységre, a fluktuációra, a betegállományra és természetesen az üzleti sikerekre is.

Rajongókra van szükség, hogy azok rajongó, de legalább elégedett ügyfeleket teremtsenek

- mondta el Szabó Csaba. Szerinte nagy hiba, ha egy cég nem ismeri a munkavállalói igényeket, holott érdemes utánajárni, mik a motivátorok, ha azt szeretnék, hogy minimum 2-3 évre elköteleződjenek. Ha nincs munkavállalói márkaígéret, akkor nem lehet hosszú távon vonzó a munkavállalónak.

Emellett fontos azzal is tisztában lenni, hogy az onbiarding fluktuációt generál - azaz felmérések igazolják, hogy az első 3 hónapban hagyják el a céget a legtöbben, közel 30 százalékuk. Ebből 4-5 százalék az első nap után.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm