14 °C Budapest

Vallottak a magyar munkavállalók: ez volt a legnagyobb gond a melóban a járvány alatt

2020. május 27. 16:02

A munkavállalók szerint a magyar munkaadók többsége a jogszabályok betartásán túl emberségesen és a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva hozta meg a koronavírus járvány hatására szükségessé vált vállalati döntéseket. A Talk-a-bot és a Linking 2020 áprilisában végzett felmérése azt célozta meg, hogyan élték meg a hazai munkavállalók az egyes munkahelyeken meghozott válságintézkedéseket. A kutatás emellett kimutatta, hogy a munkavállalói bizonytalanság és a munkahelyek biztonsága miatti emóciók nagyban kezelhetőek lennének a vállalti belső kommunikáció fejlesztésével.  

Közel kétezer munkavállaló vett részt abban az online, nem reprezentatív felmérésben, amely a hazai alkalmazottak munkahellyel kapcsolatos járványidőszaki hangulatát és véleményét mérte fel. Az ország valamennyi régióját érintő felmérés legfontosabb tanulsága szerint a vállalati döntéshozók példamutató módon vették figyelembe a munkavállalók érdekeit, amikor az eddig nem látott körülmények között kényszerültek fájdalmas döntéseket hozniuk az egyes cégek életéről, beleértve a munkavállalókat érintő intézkedéseket is.

Mindemellett különösen a nagylétszámú nem irodai munkavállalókat foglalkoztató cégeknél mutatta ki a kutatás a vezetői kommunikációval kapcsolatos mennyiségi és minőségi elégedettlenségeket. A belső kommunikáció javítása, például digitalizációs fejlesztése ezen vállalati méreten belül tűnik leginkább sürgetőnek. A kérdőívet 72%-ban fizikai dolgozók, 28%-ban irodai alkalmazottak töltötték ki, vállalati méret alapján 49%-ban 100 fő feletti, 51%-ban ez alatti alkalmazottakat foglalkoztató vállalatok munkatársai vettek részt benne, önkéntes alapon.

Mindent megtettek a vezetők Összességében a munkavállalók elégedettek a munkaadók által hozott intézkedésekkel, mindösszesen 30% válaszolt inkább negatívan ara a kérdésre, hogy a vezetők mindent megtettek-e a dolgozók egészségének megóvása érdekében, 48% teljesen, vagy inkább elégedett volt a megtett lépésekkel.

A válaszadók közül az irodai alkalmazottak nagyobb mértékben (38%) választotta azt, hogy teljes mértékben egyetért ezzel az állítással, mint a fizikai dolgozók (25%). Feltételezhető, hogy a szellemi munkaerő egy részének otthoni munkavégzésre történő átirányítása kielégítő megoldást jelentett, ami a fizikai dolgozók esetében nem volt lehetséges.

Emberséges ügykezelés

A "munkáltatóm emberségesen kezelte a válsághelyzetet a dolgozók szempontjából" kérdésnél szintén különbség volt az irodai alkalmazottak (teljesen egyetértett 33%, egyetértett 27%) és a fizikai állomány véleménye (teljesen egyetértett 24%, egyetértett 15%) között.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tudásmunkások között, jelentősen magasabb az elégedettség színvonala. Valószínűsíthető, hogy ezt a populációt kevésbé érintették a létszámcsökkentési intézkedések a válság korai szakaszában.

Elvárt információ

A válsághelyzet munkahelyi következményei kapcsán elvárt információkkal összefüggésben még nagyobb véleménykülönbség figyelhető meg az irodai és a fizikai dolgozók között. A nem-irodai munkakörben dolgozók közel 50 százaléka kifejezetten elégedetlen a munkáltatója által adott információk mennyiségével és minőségével. A legkevésbé a 10 és 500 fő közötti létszámot foglalkoztató munkáltatók dolgozói elégedettek a munkahelyi információ megosztással. Ebbe a két kategóriába tartozó cégek esetében hozhatná a legnagyobb előrelépést a vállalati belső kommunikáció minőségének és mennyiségének fejlesztése.

Digitális belső kommunikáció

A kérdőív kitöltőinek döntő többsége pozitívan értékelné, ha létezne a munkahelyén egy Viber alkalmazásban működő belső kommunikációs chatbot, amelyen keresztül első kézből, közvetlenül a vezetőségtől kaphatna rendszeresen könnyen, és gyorsan elérhető tájékoztatást a saját mobiltelefonján. Érthető módon, a cégméret - és egyúttal a vezetőségtől való szervezeti és fizikai távolság - növekedésével párhuzamosan növekszik a munkavállalók igénye egy könnyen kezelhető, közvetlen, és interaktív kommunikációs csatornára a cégvezetés és az összes alkalmazott között.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm