5 °C Budapest

Újra akcióba lendült Repülős Gizi: 89 éves a hírhedt haramia

MTI
2016. február 19. 13:02

Lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani, de a tulajdonos tetten érte - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. Kiss Z. Edward szóvivő megerősítette, hogy az elkövető Repülős Gizi volt.

A közlemény szerint csütörtök délben a sukorói Táncsics utcából érkezett bejelentés a rendőrségre. A sértett elmondta, hogy hazaérkezve a családi házának teraszán egy idős nőt talált, aki éppen akkor lépett ki az épületből. A házban kutatás-forgatás nyomai látszottak, és a tulajdonos pénztárcájából is hiányzott pénz.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten. Azóta szabadlábon védekezik.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem