8 °C Budapest

Újabb szakma van veszélyben hazánkban: sokan csak a kiskapukat keresik

2018. május 30. 20:30

Közel 20-25 ezer vagyonőr tűn el a piacról az elmúlt 8-10 évben. A hiány ráadásul mára akkora, hogy olykor olykor komoly gondot jelent a szükséges létszám kiállítása egy nagy tömeget vonzó rendezvény biztosítására - írja a Zoom.hu


Becsült adatok szerint 20-25 ezer vagyonőr tűnt el a piacról az elmúlt 8-10 évben. Ha mindez nem lenne elég, az iparág az adó- és a munkaügyi hatóság vizsgálatai szerint az egyik legnagyobb fekete-foglalkoztató. Ez pedig azt jelenti, hogy a dolgozók, ha szerencsések, minimálbérre legalább be vannak jelentve, viszont az efölötti összeget, már ha kapnak ilyet, akkor azt csakis zsebbe.

A lap szerint a létszámhiány már ma annyira érződik, hogy olykor komoly gondot jelent a szükséges létszám kiállítása egy nagy tömeget vonzó rendezvény biztosítására. Sőt sok esetben felmerül az is, hogy a vagyonőrt portásként vagy recepciósként foglalkoztatják, azért mert így nem kell vizsgázniuk, továbbá hatósági igazolványt sem szükséges kiváltaniuk. Ez azonban csak ideig óráig jelenthet "megoldást" hiszen fontos különbség a vagyonőr, illetve a portás/recepciós között, hogy előbbi intézkedhet az általa őrzött területre belépőkkel szemben, utóbbi viszont nem. Ha nem történik tehát semmilyen változás a vagyonőrök foglalkoztatási rendszerét illetően, akkor a lap szerint egy-két éven belül ugyanúgy kell majd vadászni a megbízható vagyonőrökre, mint manapság egy jó kőművesre, ácsra, takarítóra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm