9 °C Budapest

Újabb magyar ágazat került a tönk szélére: kritikus a munkaerőhiány

2016. október 2. 18:35

A faipart is súlyos munkaerőhiány sújtja, gyártás-előkészítő mérnökből minden üzemben hiány van, de nagy igény volna asztalosra és kárpitosra is. A végzett diákok hatoda külföldön próbál szerencsét.

A Magyar Nemzet mai írása szerint olyannyira aggasztó a helyzet, hogy azonnal több ezer ember tudna elhelyezkedni a szektorban. Leginkább felső vagy középfokú szakképesítéssel rendelkező mérnökre, technikusra volna szükség. A fő ok, hogy sokkal többen vállalnak külföldön munkát, mint amennyien végeznek az egyetemen vagy a technikusi képzéseken - számolt be a lapnak Cselényi Krisztina, a Bútorszövetség főtitkára.

A szakember véleménye szerint az utánpótlást három módon lehetne megoldani:

  • Egyrészt átképzéssel szakmunkásokat, betanított munkásokat lehetne kinevelni,
  • egy népszerűsítés is ráférne a szakmára,
  • a béremelés pedig haza csábíthatná a külföldön szerencsét próbálókat.

Olyan iparági jövőkép kell a fiataloknak, mely szerint érdemes és van miért Magyarországon dolgozni. Tapasztalataik szerint a végzettek mindössze fele vállal ugyanis munkát itthon - véli a Bútorszövetség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nemcsak asztalosból van kevés, de kárpitosból és varróból is nagy a hiány. A faipari vállalatok felismerték a duális képzésben rejlő lehetőségeket, de ehhez a kormánynak több pénzt és energiát kellene fordítana a cégeken belüli képzőműhelyek felépítésére a szakmai körök szerint.

Viszont Wilhelm Gábor, Magyarország vezető bútorgyártójának ügyvezetője szerint további problémát jelent, hogy az a generáció, amelyik szakiskolába menne, egészen más világban élm, és nem akar kétkezi munkát végezni, és nem hajlandóak beállni egy olyan nagyvállalati struktúrába, ahol megmondják nekik, mit kell csinálniuk, hogyan kell dolgozniuk.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem