7 °C Budapest

Új szakmája van a TV2 sztárjának: kétkezi munkából élne meg

2021. január 24. 16:02

Horváth Boldi úgy látja, érdemes az életben több lábon is állni: a zenész éppen ezért nemrégiben villanyszerelő képesítést  szerzett. Mint mondta, megelégelte, hogy télen tétlenül piheni ki a nyári fellépéseket. A Sztárban Sztár című műsorban is feltűnt énekes olyan szakmát keresett, ahol elég jól lehet keresni, és lehetőleg ne legyen köze a zeneiparhoz. Annyi biztos, ha új szakmájában helyezkedne el, nem lenne üresjárat a melóban.

Érdemes egy embernek több lábon állnia - vallja Horváth Boldi, aki nem elégszik meg a jelen sikereivel, már most szeretné, ha a jövője is biztonságban lenne. A Kelemen Kabátban frontembere, aki a TV2 Sztárban Sztár című műsorűában is feltűnt január végén szerezte meg a bizonyítványát: villanyszerelő szakképesítést kapott. Az is kiderült, nem a Covid-19 volt a fő indok arra, hogy új dologba kezdett.

Az egésznek a kiinduló gondolata az volt, hogy a zenészek úgy élnek, hogy májustól novemberig jól keresnek, utána pedig körülbelül semmit

- mesélte Boldi a Mokkában. Elárulta, megelégelte, hogy télen tétlenül piheni ki a nyári fellépéseket, ezért határozta el, hogy elsajátít egy olyan foglalkozást, amit egész évben űzhet. Arról is beszélt, miért pont a villanyszerelésre esett a választása.

Amennyire a zenében és az alkotói tevékenységemet illetően próbálom hitelesen és az anyagiaktól függetlenül meghozni a döntések nagy részét, úgy itt az egyik fő szempont az volt, hogy egy olyan szakmát válasszak, amivel elég jól lehet keresni. A másik szempont pedig, hogy valami teljesen mást csináljak. Az építőipar talán a legtávolabb van a szórakoztatóipartól.

Leszögezte, hogy jelenleg annyi munkája van zenészként, hogy nehéz lesz beiktatnia az új munkáját a hétköznapjaiba. Pedig a tanulási folyamat nem fejeződött be azzal, hogy megkaparintotta a papírját, rengeteg tapasztalatot kell még szereznie, hogy profi szakembernek hívhassa magát.

Elsősorban azért indultam el ezen az úton is, hogy a hivatásomban mégjobb tudjak lenni, illetve hogy legyen döntési lehetőségem 5-10-20 év múlva is. A poén, hogy a hivatásommal kapcsolatban közben annyi munkám lett, hogy nagyon nehéz lesz a villanyt is èpíteni, de van B opció ezért 100%-ban a szívemből jön minden amit tőlem kaptok tv-ben, streamen vagy a rádióban

- írta a szakmai bizonyítványa mellé az Instagramon Horváth Boldi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Meló itt is lenne bőven

Nem véletlen tehát, hogy Boldi az építőiparban is el akar helyezkedni: annyi biztos, a villanyszerelőknek nincs olyan üresjárat, mint a zenészek esetében. Augusztusban írt arról a Pénzcentrum, hogy átlagban 119 napot kell várni egy építőipari szakember megkeresése után a munka megkezdésére, az adat a szakemberhiány csökkenésére utal, ugyanis a koronavírus-járvány kitörése előtt még 135 nap volt az átlagos várakozási idő. Egy országos felmérés szerint a leghamarabb a kőművesekre lehet számítani, ők átlagosan 88 nap múlva veszik fel a munkát,

a villanyszerelők viszont csak a megkeresés után átlagosan 130 nappal érkeznek.

A legkevesebbet, 86 napot Tolna megyében kellett várni egy mesterre, Zala megyében a megkeresés után 96 nappal indulhat a munka. Az ország másik végén viszont kétszer ennyit is várni kell: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 165, Békés megyében 145, Vas megyében pedig 134 napot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm