18 °C Budapest

Trükközés a közmunkával? Munkaerőpiaci statisztikák érkeztek a KSH-tól

2016. augusztus 30. 14:00

Bővült a foglalkoztatás Magyarországon az elmúlt évben, de ennek ára volt. A KSH legfrissebb statisztikája szerint a külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban bővült, mint a hagyaományos, magyarországi munkahelyen dolgozók száma.


2016. május-júliusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 372 ezer fő volt, 148 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, amely 3,5 százalékos növekedést jelent - írja közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Azonban, ha ezen növekedési adatok mögé nézünk, akkor láthatjuk, hogy a közfoglalkoztatottak illetve a külföldön dolgozók száma közel kétszer olyan gyorsan bővült, mint az itthon, nem közmunka keretei között dolgozók száma.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 332 ezren tartoztak a 15-64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,7 százalékponttal 66,9 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 3 százalékkal 2 millió 345 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,6 százalékponttal 73,2 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 3,9 százalékkal 1 millió 987 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,9 százalékponttal 60,6 százalékra javult.

A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 305 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,9 százalékponttal 28,5 százalékra nőtt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25-54 éves), valamint az idősebb (55-64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal 82,6 százalékra, utóbbiaké 4,7 százalékponttal 50,2 százalékra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 2,7 százalékponttal 71,8 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 78,8, a nőknél pedig 65 százalék..

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm