14 °C Budapest

Tőzsdére megy a magyar munkaerő-kölcsönző: nemzetközi növekedés a cél

2020. február 6. 17:32

Csütörtökön bevezették a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén jelentős pozíciójú Pensum Group Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába. A magyar, német és osztrák piacon aktív vállalat árbevétele az elmúlt években dinamikusan növekedett, 2018-ban elérve a 2,2 milliárd forintot. A Pensum középtávon forrásbevonást tervez hazai és nemzetközi növekedési céljainak megvalósítása érdekében, melyhez szeretnék kihasználni a tőzsde nyújtotta lehetőségeket.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csengőjének ünnepélyes megszólaltatásával bevezetésre került a Pensum Group Nyrt. 2 millió darab törzsrészvénye a BÉT Standard kategóriájába (ticker: PENSUM), ezzel 18-ra emelkedett az itt jegyzett vállalatok száma. A kereskedést Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, valamint a Pensum Group igazgatóságának tagjai, dr. Hadházy Péter (elnök), dr. Hadházy Tamás, valamint Tóth Péter indították el. Végh Richárd a vállalat tőzsdei bevezetése kapcsán elmondta, hogy büszkék arra, hogy a Pensum személyében újabb vállalatot köszönthet a Budapesti Értéktőzsde a Standard kategóriájában. A Pensum inspirációval szolgálhat a feltörekvő cégtulajdonosok számára: a vállalat hazai terjeszkedését mintaszerű nemzetközi piacra lépés követte, mára pedig stabil szereplője a német és osztrák munkaerőpiacnak is. "Biztos vagyok benne, hogy a mai részvénykereskedés elindulásával egyúttal a lehetőségek széles tárháza nyílik meg a vállalat előtt." - emelte ki Végh Richárd. Dr. Hadházy Péter aki hozzátette, hogy közel egyéves előkészítő munka előzte meg a tőzsdei bevezetést, amit a vállalat alapítóinak húszéves, a humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzési területen szerzett tapasztalata alapozott meg.

A tőzsdei jelenléttel az alapító menedzsment többségi tulajdonában lévő Pensum Group célja, hogy az árbevételének jelentős részét külföldön realizáló vállalat növekedési céljainak megvalósítása érdekében a lehető legjobban kihasználja a nyilvános tőkepiac nyújtotta lehetőségeket. Szeretnék, ha a növekedésnek részesei lehetnének intézményi- és magánrészvényesek egyaránt, valamint kialakulna egy kisebbségi közkézhányad, és a növekedéssel értéket teremthetnének a részvényeseknek, amelynek érdekében a társaság jelenleg is vizsgálja a konkrét lehetőségeket. A tőzsdei bevezetés során új részvények nyilvános kibocsátására, tőkebevonásra vagy meglévő részvények eladására nem került sor. Paprika Márk, a Pensum Group tőzsdei bevezetését előkészítő Equilor Befektetési Zrt. corporate finance managere elmondta, hogy a befektetési szolgáltató számára mindig öröm, amikor vállalatfinanszírozási üzletáguk ügyfele a BÉT-et választja forrásbevonásra. A tőzsdei bevezetéssel a Pensum ebbe az irányba tett ma egy fontos lépést, melyet a későbbiekben akár nyilvános forrásbevonás is követhet.

A Pensum Group 2012-es alapítása óta nyújt humánerőforrás-szolgáltatásokat Magyarországon, majd később külföldön is. A társaság árbevétele az elmúlt években dinamikusan emelkedett, 13,8 százalékos növekedéssel 2018-ban elérte a 2,2 milliárd forintot, melynek 40 százaléka származott külföldről. Az előzetes adatok alapján a növekedés 2019 első hét hónapjában is folytatódott: az árbevétel az előző év azonos időszakához képest 6,7 százalékkal, az egy főre jutó árbevétel 7,8 százalékkal, míg az adózott eredmény 29,4 százalékkal bővült. A Társaság belföldi ügyfeleinek száma körülbelül 60, és közülük egy kivétellel mindegyik a magánszektorban működik. 2018-ban az átlagos állományi létszám 556 fő volt, ami után 682 ezer munkaórát számláztak ki.

A közvetített munkaerő jellemzően irodai adminisztratív (call center, recepció, asszisztens), betanított fizikai (könnyűipar, élelmiszeripar, kereskedelem, logisztika), valamint szakképzettséget igénylő (sofőr, targoncás, lakatos) munkakörökben dolgozik. Külföldön a Pensum munkaerő-kölcsönzési engedéllyel rendelkezik Németországban és Ausztriában. 2018-ban az export a teljes árbevétel 40 százaléka, 872 millió forint volt, melyet a Pensum 50 ügyféllel (Németországban 48) bonyolított több mint 182 ezer kiszámlázott munkaóra formájában. A Pensum adózott eredménye 2019 első hét hónapjában 29,4 százalékkal emelkedett a 2018-as csökkenést követően, melyet részben az erős bérnyomás és a minimálbéremelés hatására megemelkedett személyi jellegű ráfordítások okoztak. A bérszínvonal növekedését a Pensum a szerződésein keresztül érvényesíti az ügyfelein, amit az egy munkavállalóra jutó árbevétel folyamatos emelkedése is mutat: 2016-ban ennek mértéke 2,9 millió, 2017-ben 3,7 millió, 2018-ban pedig 3,9 millió forint volt. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A piaci trendek alapján a válallat szerint a humánerőforrás-szolgáltatás szektorban belföldön és külföldön is nagy a növekedési potenciál. Az általános munkaerőhiányból adódóan kiemelt igény van a társaság által nyújtott szolgáltatásokra. Az árbevétel meghatározó része a munkaerő-kölcsönzési tevékenységből származott, de a szolgáltatások közé tartozik még a munkaerő toborzás és kiválasztás teljes körű lebonyolítása, megrendelői igény esetén az utaztatás, szállás szervezése, a munkavállalás teljeskörű adminisztrációja, bérszámfejtés, bérek és közterhek kifizetése, munkaügyi problémák kezelése is. A megrendelők számára számos tényező teszi előnyössé a munkaerő-kölcsönzését a normál működés során: a szezonalitás és az időszakos munkaerőigény, a projektalapú működés, az alacsonyabb adminisztratív terhek, a váratlan, nagyobb létszámú munkaerőigény, a munkáltatói feladatok és terhek csökkentése, vagy hirtelen kilépési hullám a cégtől.

A Pensum Group stratégiai célja a növekedés, elsősorban a nagyvállalati szektorban, melynek jövedelmezősége kedvezőbb. A portfólió bővülésével járó erősödést tovább fokozhatja az egyéb, jelentős növekedési lehetőségeket kínáló országokban történő, jellemzően egy-egy projekten keresztül történő piacra lépés. Egy eredményes belépőt követően a társaság az adott országban aktívan keresi a további lehetőségeket. A társaság növekedési stratégiájához szorosan illeszkedik a tőzsdére lépés, mivel Pensum olyan iparágban működik, ahol a szolgáltatás jellegéből fakadóan kiemelt fontosságú a szabálykövető, átlátható, megbízható működés, ezért a szabályozott piacon való jelenlét már önmagában olyan üzleti értékkel bír, ami mind a hazai, mind a külföldi ügyfélkör szemében komoly versenyelőnyt jelenthet. Dr. Hadházy Péter hozzátette, hogy a nemzetközi növekedési tervek már középtávon is forrásbevonást tehetnek szükségessé, amihez megfelelő márkaismertség elérése és a nyilvános működési tapasztalatok megszerzése után a vállalat szeretné a tőzsde nyújtotta nyilvános forrásbevonás lehetőségét kihasználni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm