2018. november 17. szombat Hortenzia, Gergő
HR Centrum

Tömegével szívják fel a magyar melósokat: csábító a minimum 400 ezres fizu


Már elmúltál negyven, de munkahelyet, és egyben országot is váltanál? Komoly esélyeid vannak egy zsíros állásra, hiszen immár nem csak a fiatalokra, hanem a 40 pluszos korosztályra is rárepültek a külföldi cégek. A szakiknak még könnyebb a dolguk: utánuk szabályosan két kézzel kapkodnak Európában, nem is akármilyen bérezési feltételekkel!

Több százezer magyar él és dolgozik külföldön, és a felmérések szerint az itthon maradtak jelentős százalékát is foglalkoztatja a gondolat, hogy külföldön vállaljon munkát - ki a jobb fizetés, ki az élhetőbb körülmények reményében.

Ugyanakkor ez a fajta mobilitás jellemzően a fiatalabb generációkra jellemző: egy tavalyi felmérés szerint a 19-29 éves korosztály 37 százaléka tervezi, hogy külföldön vállal munkát. Ez a kor előrehaladtával egyre csökken: 30-44 év között 15, a 45-59-es korosztályból pedig 13 százalék jelentette ki, hogy tervezi elhagyni az országot, a hatvan év felettiek csupán két százaléka gondolkodik ezen.

Nem csak a 20 éveseké a világ

A fiatal magyar munkavállalók mellett egyre több helyen keresik az idősebbeket is: kifejezetten előnyt jelent például egy angliai takarító álláshirdetésnél, ha a jelentkező elmúlt már 40 éves. Irodákban, óvodákban és magánlakásokban kellene dolgozni, és akár azonnal is lehet kezdeni! Átszámolva nettó 350 ezer forintot lehet keresni, ehhez 1-3 éves munkatapasztalatot várnak el a jelentkezőktől, és még angolul sem kell tudni - ellenben a B-kategóriás jogosítvány alapfeltétel! Emellett a cég kedvező szálláslehetőséget is kínál a jelentkezőknek.

Nincs életkori megkötés, így vélhetően nem csak a fiatalabb jelentkezőket várják arra a fodrász-szobalány állásra sem, amelyet egy folyami hajóra hirdettek meg: feladat a hajó fodrászszalonjának vezetése, férfi és női vendégek hajának elkészítése, vágása, hajápoló termékek értékesítése, emellett szobalány feladatok ellátása: minibár feltöltése, ágynemű cseréje, mosása, kabinok takarítása. Itt azért kell tudni angolul, vagy németül, és jó, ha hasonló munkakörben dolgozott már korábban a jelentkező. A nettó 881 eurós fizetés a borravalóval 1200-1300 euróra egészül ki (nagyjából 386-418 ezer forint), emellé biztosítanak lakhatást, étkezést. A szerződés egy szezonra szól.

Jó lehetőség lehet még a 40 fölöttieknek az idősgondozás is. Ebben a cikkben foglaltuk össze, milyen feltételekkel lehet nyugatra menni idős embereket segíteni: átlagosan havi félmilliós fizetés, ingyen szállás, esetenként ellátás is! Ez akár kétszerese is lehet a hazai béreknek, viszont nyelvtudás kell hozzá.

Nem szégyen a nulláról újrakezdeni!

Új életet kezdeni nem egyszerű, főképpen nem külföldön: ha bármiféle tapasztalat, képesítés nélkül kelnél útra, akkor sem kell nagyon elkeseredned, hiszen nem szégyen a létra aljáról elindulni! Egy csomó olyan állást találhatsz, amelyekhez nem feltétel egyik sem, és azért ezek sem fizetnek olyan rosszul. Közben megszokod a kinti létet, tapasztalatot szerzel, és nem mellesleg a nyelvből is rád ragad valami - és nem onnan kell nyugdíjba menni.

Például egy németországi pékség takarítót keres, az itthoni fizetésekhez képest nem is akármilyen bérezéssel: havonta nagyjából bruttó 1700 eurót (546 ezer forintot) kínálnak, blusz kedvezményes vásárlást a termékekből, illetve szállást. Egyedül a nyelvtudást várják el.

Hasonlóan jó lehet elindulásképp mondjuk egy hollandiai csomagoló állás, ahol a bruttó 1455-1600 eurós (468-514 ezer forintos) bér mellé még jön a túlóra- és műszakpótlék, illetve nyolc százalék vakációpénz! Emellett a szállás és a biztosítás is adva van. Mindehhez nem kell semmilyen képzettség, vagy tapasztalat, elég az angol nyelv ismerete!

Brutál, mennyit keresnek a szakik: végzettség sem feltétel!

Azoknak is érdemes körülnézni, akik fizikai munkában gondolkodnak: Ausztriában például akár azonnali kezdéssel keresnek betonépítőket, aszfaltozókat, átszámítva több mint 4200 forintos órabérért. Ehhez jön még a napi nagyjából 8500 forintos kiegészítés is, tehát összességében napi több mint 42 ezer forintot lehet keresni, ami havi 20 munkanappal számolva bruttó 842 ezer forint! Mindez ráadásul bejelentetten, biztosítással és a cég még szállást is segít találni a jelentkezőknek. Valamennyi tapasztalat kell, és az sem árt, ha a jelentkező beszél németül.

Egy másik útépítő állást is találtunk, ahol havi 2120 eurós (682 ezer forintos) havi bért kínálnak, plusz a szállást a munkáltató intézi. A munkához szakmai tapasztalat, valamennyi német nyelvtudás és saját autó szükséges, havi 168 órát (21 napot) kell dolgozni.

Akár végzettség nélkül is elmehetsz festőnek Németországba: így óránként 3200 forintot fizetnek átszámítva, plusz napi negyven euró (12800 forint) kiegészítőpénzt. Mindehhez még a szállást is ingyen biztosítják! Ha van szakirányú végzettséged, akkor 4200 forintos óravéren foglalkoztatnak, viszont csak 30 euró (9650 forint) kiegészítést kapsz naponta - a szállás szintén alap. Tehát végzettség nélkül nagyjából 38 ezer forintot lehet naponta keresni, ami 20 munkanappal számolva majdnem bruttó 770 ezer forint! Ha a jelentkező rendelkezik képesítéssel, akkor a bruttó havi bér 865 ezer forint körül van. Szintén bejelentett munkáról beszélünk, amihez biztosítás is jár!

Életkori megkötés ezeknél sincs, bárki jelentkezhet, aki alkalmasnak érzi magát a feladatra!

Korábban itt a Pénzcentrumon már többször is ledöbbentünk, milyen feltételekkel csábítják a magyar melósokat külföldre: volt itt ausztriai üveggyár, amely a közösségi videómegosztón hirdetett állásokat 700 ezres fizetésért, beszéltünk takarítókkal, szobalányokkal, akik az itthoni bérük sokszorosát viszik haza kint, és orvosokat is faggattunk arról, hogy miért hagyták el az országot. Egyébként most is akad olyan hirdetés, amelyben betegápolókat keresnek Stuttgartba, ahol havi 740-840 ezret is megkereshetnek a szakképzett ápolók, erre jön még a karácsonyi és nyaralási pénz, a benzinpénz vagy utazási támogatás és a munkáltató által biztosított szállás is - itthon egy főnővér keres átlagosan bruttó 260 ezer forintot. Sőt, Stuttgartban még ingyenes nyelvoktatást, és különféle továbbképzéseket is kínálnak!

Beszéltünk olyan burkolóval is, aki Németországban helyezkedett el, és egyáltalán nincs oka panaszra: elmondása szerint a mestervizsga előtt 710-780 ezer forint körüli összeget keresett, majd miután megszerezte a papírt, már nagyjából havi 900 ezer forintot visz haza. Az autószerelők sem élnek rosszul külföldön, Dániában például egy magyar szaki nagyjából 650 ezer forintnak megfelelő koronát kereshet!

Érdemes azért meggondolni

Korábban egy munkaközvetítő cég vezetője mondta el, hogy mire kell számítani annak, aki külföldön szeretne állást találni. Chris Clarke, a Go Work and Travel nevű brit vállalat igazgatója szerint a legnehezebb a kinti újrakezdésben a lakhatás: egyedül lakást bérelni szinte lehetetlen, nagyon magasak a bérleti díjak a magyar árakhoz képest is, emellett a legtöbb lakástulajdonos referenciát kér a bérlőtől.

Clarke a többi között azt is aláhúzta: mindenképpen érdemes ügynökségen keresztül elhelyezkedni,

mert az segít a lakhatásban is, és megbízható, leinformálható céghez irányítja a dolgozni vágyókat.

Mielőtt viszont bármire jelentkeznénk, nézzük meg az ügynökség honlapját és járjunk utána, van-e társügynökség a célországban is. Ez nagyon fontos, hogy külföldi ügynökség regisztrálva legyen például az Egyesült Királyságban. Ha valaki úgy kínál munkát, hogy oké, találkozunk a reptéren, felejtsd el az egészet, ilyennek nem szabad bedőlni. Semmi esetre se induljunk útnak, mielőtt a kezünkben nincs a szerződés, és minden, a munkavállaláshoz szükséges dokumentum. Én mondjuk brit vagyok, ha én vállalnák külföldön munkát, biztosan többször is felhívnám az ügynökséget, feltenném a kérdéseimet, sőt, referenciát is kérnék

- mondta.

JÓL JÖNNE 400 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 400 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 13 070 forintos törlesztőrészlettel az MKB Bank nyújtja (THM 14,23%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 13 123 forintos törlesztőt (THM 11,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a K&H Bank, a Cetelem, valamint a Raiffeisen Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Indul a roham a magyar boltokban: így szúrhatod ki a lehúzós karácsonyi akciókat
Összegyűjtöttük a legjobb tippeket és stratégiákat, hogy elégedetten távozhass a boltból!


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2018. 11. 16. 09:00
Miért csalódunk az új módszerekben?

Számos szervezet felismerte, hogy ha a jövőben is sikeresek akarnak maradni, nem mehetnek tovább...

hrbonbon
2018. 11. 15. 12:15
Hogyan „tágul ki” a munka világa?

  Néhány hete a HR Fest konferencián jártam, és ennek kapcsán az erősödött bennem, hogy mennyire...

perfekt
2018. 11. 14. 09:02
Beszéljünk a részletekről!

Szociális hozzájárulási adó 2019. Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a lényegesebb várható...

jobangel
2018. 11. 14. 06:00
Új "trendek" a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek. Az „új” alatt azt értem, hogy...

laskainelli
2018. 11. 13. 13:07
Így legyen erőforrás a hűtlenségből!

Az ismerkedéskor minden könnyen megy. Az izgalom, a varázslat, a pillangók a gyomorban gondoskodnak...

icoachu
2018. 11. 12. 13:27
Vajon hogyan tanulnak a sikeresen nyelvtanulók?

Nyelvtanuló vagy? Esetleg nem úgy haladsz, ahogyan azt szeretnéd? Vagy úgy érzed jó lenne hatékonyabbá...

hrdoktor
2018. 11. 12. 07:16
Mi van a „munkaundoritisz” mögött?

Minden, munkájából élő ember ismeri azt az állapotot, amikor nem érzi jól magát, nem megy...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk