13 °C Budapest

Többet költhetünk: 4,1 százalékkal nőttek a keresetek

2016. január 21. 21:03

2015. január-novemberben 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.

2015. január-novemberben:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 245 500 forint volt.
  •  A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (490 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (146 400 forint).
  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 184 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, illetve 9200 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 160 800 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 167 600 forintra becsülhető.

  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 258 300 forint volt. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,0% volt.

2015. január-novemberben az előző év azonos időszakához képest:

  • A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 4,1 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 4,3, ezen belül a vállalkozásoknál 3,8, a költségvetés területén 5,6, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,8 százakkal nőttek a keresetek.
  • A fogyasztói árak 0,1 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 4,2 százalékkal emelkedett.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek - 0,2 százalékponttal - kisebb ütemben emelkedtek, mint a keresetek.
  •  A munkajövedelem 4,0 százalékkal volt magasabb.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm