12 °C Budapest

Több százezer liter szeszen ül a NAV

Pénzcentrum
2013. november 28. 12:23

A tavaly felderített majdnem 14 és fél ezer gazdasági bűnügy összesen 121 milliárd forint kárt okozott a magyar államnak, ebből az adócsalás 94,86 milliárd forintot képviselt. A kárból 28 milliárd forint térült meg, a pénzügyi nyomozók működésére az állam 7,7 milliárd forintot költött - tudta meg a Világgazdaság Sárközi Alexandrától, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivőjétől.

A büntetőeljárások során tavaly 8,5 milliárd, idén szeptember 30-ig 5,7 milliárd forint értékben foglalt le különböző termékeket a NAV Bűnügyi Főigazgatósága - ismerteti csütörtöki cikkében az újság. A szabálysértési eljárásokban lefoglalt áruk értéke tavaly 62,3 millió, idén szeptember 30-ig 43,6 millió forint volt.

A jövedéki eljárásokban lefoglalt sör, bor, alkoholtermék, dohányáru és pálinkafőző berendezés értéke 2012-ben egymilliárd, idén szeptember 30-ig 408 millió forintot tett ki.

Végrehajtási eljárás keretén belül idén megközelítőleg 6,7 milliárd forint becsértékű ingóságot foglaltak le. Mindemellett több mint 27,8 milliárd forintot tett ki azoknak az ingatlanoknak és ingóságoknak az értéke, amelyeket a NAV az úgynevezett vagyoni kényszerintézkedések során zárolt.

Nem csak a gazdasági bűncselekmények felderítése kerül sokba, a lefoglalt hamis termékek, ingóságok tárolása, szállítása, kezelése is évi több száz milliót emészt fel. Például ásványolajtermékből, illetve szeszből több mint 200 ezer liter, dohánytermékből 1,2 millió karton, gépkocsiból pedig több mint 500 vár sorsára jel

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem