17 °C Budapest

Több pénzt kapnak a túlterhelt mentőállomások dolgozói

Pénzcentrum
2017. szeptember 14. 09:32

Ha minden jól megy, már novemberben kiemelt juttatást kapnak az átlagosnál nagyobb munkaterhelésnek kitett mentőállomások dolgozói. A mentősök átlagosan évi bruttó 70-100 ezer forintos bónuszát saját forrásból fedezi az Országos Mentőszolgálat - írja a Magyar Idők.

Annak ellenéáre, hogy az országban jelentős különbségek vannak az egyes mentőállomások munkaterhelésében, a bérek, járandóságok ezzel semmilyen összefüggést nem mutatnak. Ezért az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetősége úgy döntött, hogy egy igazságos és átlátható monitoringrendszer alapján a jövőben terhelési bónusszal kompenzálja a mérhetően nagyobb teljesítményt - írja a Magyar Idők. Az OMSZ főigazgatója, Csató Gábor elmondta a lapnak, hogy egy olyan számítási metódust alakítottak ki (ez az úgynevezett TMSZ - terhelési mutató szám), amely súlyozottan veszi figyelembe az adott időszakban elvégzett mentőfeladatok számát, azok sürgősségét, illetve a megtett kilométerek mennyiségét is.

Az Országos Mentőszolgálat saját költségvetéséből havonta 20 millió forintot tud a juttatásra felhasználni, ami dolgozónként átlagosan évi bruttó 70-100 ezer forintos bónuszt jelent azoknak, akik az átlagosnál többet dolgoznak. A részmunkaidősök a részmunkaidejük arányában részesülnek a juttatásból. Az első bónuszokat a tervek szerint a szeptemberi teljesítmény alapján már novemberben kifizetik.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem