21 °C Budapest

Több mint százezren kapnak fizetésemelést: már a hónapban jön a pénz

MTI
2018. február 9. 18:01

Januártól átlagosan 10-12 százalékos béremelést kapnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó állami vállalatok dolgozói a tavaly tavasszal megkötött hároméves bérmegállapodás alapján - mondta Fónagy János, a tárca parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár felidézte, a bérmegállapodás értelmében három év alatt, 2017-2018-2019-ben összesen átlagosan 30 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre a nagyobbrészt közszolgáltatásokat ellátó állami vállalatoknál.

Az érintett 251 vállalatból tavaly 79 kapott támogatást a béremelés végrehajtásához, idén pedig 71, ami mutatja, hogy az állami vállalatok gazdasági helyzete is javult - emelte ki Fónagy János. Hozzátette: a kormány erre a célra mintegy 110 milliárd forintos keretet hagyott jóvá, ebből 2017-re 40, erre az évre pedig 46 milliárdot. Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar gazdaság jól teljesít, ez lehetővé tette a béremeléshez szükséges források biztosítását.

Fónagy János példaként említette: a Magyar Postánál egy kézbesítő átlagos fizetése 2010-ben 129 ezer forint volt, idén januártól 226 ezer forint. A Volán-társaságoknál a buszsofőrök 2010-ben átlagosan havi 176 ezer forintot kerestek, ebben az évben 310 ezer forintot. A MÁV-csoportnál az átlagbér 2010-ben 223 ezer forint volt, idén megközelíti a 340 ezer forintot - ismertette.

Az államtitkár kiemelte, a kormány célja a bérfeszültségek mérséklése, a bérfelzárkóztatás, illetve az állami vállalatok versenyképességének javítása volt. A tavalyi béremelések hatására érezhetően lassult a fluktuáció - közölte. A megemelt béreket az állami vállalatoknál dolgozók először február-március-áprilisban kapják meg, az emelés minden esetben január 1-jétől hatályos.Az éves emelés mértéke társaságonként eltérő - jelezte az államtitkár, hozzátéve azt is, hogy az egyes vállalatokra jutó támogatás belső felosztása a társaságok hatáskörébe került, a munkavállalók és a munkaadók megállapodásától függ.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Fónagy János emlékeztetett, a hároméves bérmegállapodásban a kormány vállalta a támogatás biztosítását, a munkaadók a megfelelő differenciálást, a munkavállalók pedig azt, hogy a három év alatt újabb bérigénnyel nem lépnek fel.

Címlapkép: Máthé Zoltán / MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem