19 °C Budapest

Több mint 3 ezer új munkahely létesült idén: de ennek megvan az ára

MTI
2019. április 29. 08:30

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság hétfői számában.

Az idei szerződésekkel 3079 új munkahely létrejöttét támogatják az adófizetők. Tavaly a teljes évben 86,6 milliárd forint beruházási támogatást osztott szét a Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai székhelyű, ám zömében külföldi gyökerű termelő, szolgáltató cégek beruházásaira, ezzel 8761 új munkahely létrejöttét támogatta.

Az egy munkahelyre jutó támogatás tavaly még 9,88 millió forint volt, az idén 14 millió forint.

A növekedést az idén a hazai cégeknek nyújtott támogatások húzzák, nem a betelepülőké - mutat rá cikkében a lap. A legnagyobb támogatást a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi poliolüzeme kapta, a 172 munkahelyet teremtő projektet az állam 11,7 milliárd forinttal segítette.

A támogatott cégek között ugyanakkor túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók. Példaként említik a Rehau Automotive Kft. alkatrészgyártó üzemének kapacitásbővítését és a GS Yuasa Magyarorzság Kft. lítiumion akkumulátorok fejlesztésére és gyártására indított projektjét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem