12 °C Budapest

Tízszeres fizetés vagy éhezés várja a magyarokat külföldön?

Pénzcentrum
2015. október 21. 05:50

Akik külföldi munkára adják a fejüket, gyakran mindent feladnak egy jobb élet reményében. Pedig nem biztos, hogy "odaát" kolbászból van a kerítés. Londonban például 750 ezerre becsülhető a létminimum alatt keresők száma. Ráadásul az sem mindegy, a város melyik területén lakik valaki, illetve hol vállal munkát.

A rendszerváltás óta eltelt időszakban még soha nem volt ekkora a kivándorlási kedv a TÁRKI felmérése szerint, mint ez év áprilisában. A legtöbben Ausztriába, Németországba és Nagy-Britanniába mennek. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt években körülbelül 600 ezer magyar ment el jobb megélhetést keresni külföldre, ebből 300 ezren Nagy-Britanniában akarnak boldogulni. Viccesen azt is szokták ma már mondani, hogy

London az ötödik legnagyobb "magyar" város az egész világon.

Londonban sincs mindenhol kolbászból a kerítés

Ha valaki fontolgatja a londoni munkavállalást, elsőként nem árt tisztában lennie azzal, mekkora fizetésre számíthat a város egyes területein. Bár többször írtunk róla, hogy egyes szakmákban akár a hazai bérek tízszeresét is megkaphatják a munkavállalók, azért Londonban sem fenékig tejfel az élet. Sokan azt sem tudják többek között, hogy:

  • 17 londoni kerületben a munkavállalók legalább egynegyede keres a létminimum alatt. Waltham Forest, Sutton, Enfield, Bexley és Newham is a legrosszabbak között van.

  • Az egész főváros területén pedig 750 ezerre becsülhető a létminimum alatt keresők száma. Ez azt jelenti, hogy az ő órabérük nem éri el a 9,15 fontos órabért, azaz a körülbelül 3850 forintot.

Alább található London összes kerülete, és a kerület lakosságának százalékban kifejezve, hányan is kapnak kevesebb bért, mint a létminimum. A százalékokon túl a listában az is szerepel, mindez hány ezer állást érint.

A lakásokkal mi a helyzet?

Ahogy sok magyar kivándorló nem számol a fentebb vázolt munkaerőpiaci helyzettel, úgy arra se gondolnak sokan, hogy Londonban olcsó lakást találni szinte lehetetlen. Ráadásul minél kevesebbet szeretne valaki költeni, annál több emberrel kell a lakáson, vagy épp a szobán is osztoznia. A külső zónákban általában olcsóbb a lakhatás, de általában alacsonyabbak a bérek is, ahogy arra következtethetünk a kerületekre jellemző létminimumértékekből alapján.

Így a legtöbb magyarnak a jó fizeetésért cserébe marad - legalábbis eleinte - a több órás napi utazás a külső zónákból befelé, ez azonban nem olcsó mulatság.

Mielőtt valaki munkát vállal, érdemes kalkulációt végeznie, megéri-e a lakáshoz képest túl nagy távolságban elvállalnia azt. Hiszen az 1-estől 9-esig az összes zónára érvényes havi bérlet 320 font, ami majdnem 135 ezer forintos kiadást jelent havonta: csak azért, hogy a külvárosból adott esetben valaki bejusson a belvárosi munkahelyére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A létminimumos lista legrosszabb helyén Harrow áll. Itt bár a szobabérlés olcsóbb, mint például a jól fizető Southwarkban, azért a különbség nem feltétlenül arányos azzal, milyen sokan dolgoznak ott éhbérért. South Harrowban átlagosan 1004 font (azaz kb. 423 ezer forint) egy szoba havidíja, míg Southwarkban 1676 font (705 ezer forint) ez az összeg.

Az alábbi térképen látható, hol mennyibe kerül Londonban egyetlen szoba bérlése átlagosan (nagyobb méretért kattints ide)

Forrás: Thrillist

Egy ehhez hasonló metrótérképet egyébként a Pénzcentrum is késztett nemrég; mi azonban a lakásbérleti-díjak helyett a 4 magyar vonal megállói közelében tapasztalható fajlagos lakásárakat mutattuk.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem