Tízmilliókat kaszálnak az olimpia magyar győztesei

Pénzcentrum
2012. július 27. 05:25

Londonban a péntek esti megnyitóval elindultak a XXX. Nyári Olimpiai Játékok. Arról megoszlanak a vélemények, hogy hány érmet nyernek, nyerhetnek majd a magyar sportolók, az azonban biztos, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a kiemelkedő eredményekért ezúttal is kapnak majd állami jutalmat. A pontos összeg azonban egyelőre kérdéses.

Megoszlanak a vélemények arról, hány érmet is nyerhetnek a magyar sportolók a XXX. Nyári Olimpiai Játékokon. Az amerikai Goldman Sachs elemzőcsoport 11 érmet, köztük négy aranyat jósol a magyar csapatnak, hasonlóan a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséhez, amely - szintén 11 éremmel- a 20. helyre várja a küldöttséget az ötkarikás játékokon. A Magyar Olimpiai Bizottság minimálisan három aranyérmet és összesen tíz dobogós helyet vár, illetve 94 olimpiai pont megszerzését tűzte ki célul Londonban.

Fotó: london2012.com

A sikeres olimpiai szereplést ugyanakkor anyagi ösztönzőrendszerrel is támogatja az állam, hiszen azok, akik saját sportágukban a legjobb nyolc közé kerülnek, állami pénzjutalmat kapnak, a dobogós helyezettek pedig kiemelt juttatásban részesülnek. A legutóbbi, Pekingi olimpián az aranyéremért 20 millió forint, az ezüstért 18 millió, míg a bronzéremért 14 millió forint járt.

A paralimpikonoknak is jár
A korábbi években a díjazásban nem tettek különbséget az olimpiai és paralimpiai versenyzők között, így legjobban szereplő pekingi paralimpikonunk, Sors Tamás úszó összesen 68 millió forintot egy arany és két bronzérem, egy negyedik és egy ötödik hely után.

Londonba azonban úgy utaztak ki sportolóink, hogy nem tudhatták a pontos összegeket, mivel a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csak a játékok után hozza nyilvánosságra a hivatalos számokat. Annyi azonban biztos, hogy az első nyolc helyezett idén is kap pénzjutalmat, az aranyérmesek pedig legalább annyi juttatásra számíthatnak most is, mint négy éve. A többi helyezett esetében a MOB azt szeretné, hogy idén a pekinginél nagyobb különbség legyen az egyes helyezettek között a pénzjutalom tekintetében. A jutalmazás egyébként kormánydöntést igényel, az Olimpiai Bizottság csak javaslatot tehet rá.

A jutalmon kívül olimpiai járadékra is jogosultak érmeseink, amelyet 35 éves koruktól havi juttatás formájában kapnak. Ez a magyar bruttó átlagkereset összegével egyezik meg, jelenleg 213 ezer forint. Az ezüstérmes az aranyérmes 60 százalékát, a bronzérmes pedig a 40 százalékát kapja, a járadék felét kapják az olimpikonok özvegyei és az edzői is életük végéig. A többszörös aranyérmes minden első helyezéssel 20 százalékkal többet kap, 5 aranyérem felett pedig kétszeres járadékra jogosult.

Fotó: london2012.com


Vannak, akik egy fillért sem kapnak

Pekingben a legtöbb pénzt a dominikai Felix Diaz ökölvívó kapta, aki hazája egyetlen olimpiai bajnokaként bő 30 millió forintnak megfelelő összeggel gazdagodott. Spanyolország pekingi győztesei egyenként 23 millió forintnyi eurót kaptak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Oroszországban egyenként 18,5 millió forintnyi rubel jutott a 23 olimpiai győztesnek. A Belgium egyetlen bajnokának 12,2 millió forintnyi euró járt, míg az 51 arannyal taroló kínai házigazdák fejenként 11,9 millió forintnyi jüannal gazdagodtak. Az Egyesült Államokban 4,2 millió forintnyi dollárt ért egyenként a 36 arany, a németeknél még ennél is kevesebb, mindössze 3,6 millió forint volt az aranyért járó pénzösszeg.

Érdekes, hogy a házigazda angolok egyáltalán nem kapnak juttatást, ugyanakkor egy tévés- vagy reklámszereplésért hatalmas összegeket kérhetnek és kérnek el.

Eddig 462 érmünk van
Az újkori olimpiák összesítésében 462 érem és 3405 pont a magyarok mérlege, a legkiemelkedőbb szereplést az 1952-es helsinki játékok hozta 42 medállal és 269 olimpiai ponttal.

A megszerezett érmek és pontok számát tekintve a négy évvel ezelőtti pekingi játékok magyar szempontból messze elmaradt a korábban megszokottól: a küldöttség mindössze tíz dobogós helyezést és 94 pontot gyűjtött, s ezzel az éremtáblázaton a 21., a nemzetek közötti pontversenyben pedig a 20. lett.

Pénzcentrum vélemény
Hajrá Magyarország!

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm