6 °C Budapest

Tízezreket érint: alig pár napja maradt a fiataloknak

2015. augusztus 7. 05:50

Évről-évre több tízezer diák kezdi meg tanulmányait egyetemen vagy főiskolán, pedig a munkaerőpiacon sok esetben nagyobb szükség lenne jó szakemberekre. Ha valaki az idei felvételi időszakban nem került be az általa választott felsőoktatási intézménybe, ne keseredejen el, mert rengeteg lehetőség nyitott még számára. Ott a pótfelvételi, vagy szerezhet munkatapsztalatot és nyelvtudást külföldön. Tanulhat egy szakmát, amivel aztán akár tízszer annyit is kereshet majd külföldön, mint itthon.

A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül idén mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal. Felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan képzésre 6400, mesterképzésre 14 ezer hallgatót vettek fel. Az összesen felvett 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami ösztöndíjjal támogatott helyre.

Az alapképzésbe bekerült hallgatók 17 százalékát műszaki, 16,3 százalékát gazdaságtudományi, 8,7 százalékát bölcsészettudományi, 8,6 százalékát informatikai, 5,6 százalékát jogi képzésre vették fel, pedagógusképzésre 11,3 százalékot, orvos- és egészségtudományra pedig 8,4 százalékot. De mihez kezdjen az, akit nem vettek fel?

Egyetem, főiskola

Akik nem jutottak be idén egyetlen általuk választott képzésre sem, azoknak sem kell aggódniuk, hiszen a pótfelvételivel még bekerülhetnek egyetemre vagy főiskolára is. Érdemes újra átgondolni, hogy megfelelő szakot választottuk-e, és figyeljünk a már kiderült ponthatárokra is!

A pótfelvételi eljárásban egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni. Fontos tudni, hogy a pótfelvételi során kizárólag önköltséges képzések indulnak. Érdekes, hogy ez alól kivételt képeznek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései, oda továbbra is várják a leendő állami ösztöndíjas hallgatókat is.

A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál és a jogszabályi minimumnál. A jelentkezési határidőig a felvételizőknek be kell fizetniük az 5000 forintos eljárási díjat;

az adatlapokat legkésőbb augusztus 10-én éjfélig kell hitelesíteni az ügyfélkapun keresztül vagy az adatlap postára adásával - ez utóbbi még augusztus 11-én is megtehető.

Felvételi eljárás lépésről-lépésre:

  • Lépj be az E-felvételi rendszerébe
  • Töltsd ki az űrlapokat
  • Szkenneld be és töltsd fel dokumentumaidat
  • Fizesd be az eljárási díjat
  • Hitelesítsd a jelentkezésed

Tanulj nyelvet!

Ha nem vettek fel az egyetemre, de továbbra is diplomát szeretnél szerezni, nem lőhetsz mellé, ha a kimaradó évet nyelvtanulással töltöd. A legjobban akkor jársz, ha mindezt külföldön teszed, hiszen így észrevétlenül, pénzkereset közben ragad rád a tudás, ha közben munkát is vállalsz.

Az Európai Unióban munkavállalási vízum nélkül dolgozhatsz, és a külföldieket szívesen alkalmazzák szakképesítést nem igénylő pozíciókban is. Például lehetsz ruhabolti eladó, bringafutár, vendéglátásban is elhelyezkedhetsz (konyhai kisegítő, barista, mosogató), de árufeltöltőként is dolgozhatsz. Így egyrészt meglesz a kellő nyelvtudásod a diplomához, ha már felvettek, de ha plusz pontokra tennél szert a következő felvételinél, akkor emelt szintű érettségit is tehetsz az adott nyelvből.

Legyen szakmád!

Az is igen kifizetődő lehetőség lehet, ha szakmát tanulunk. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Országos Képzési Jegyzékében majdnem 500 szakma közül válogathatunk. Egy éves képzési idővel lehetünk például díszlettervezők, gyógy- és fűszernövénytermesztők, vagy hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelők. Egy kétéves képzés alatt megtanulhatjuk az idegenvezetés csínját-bínját, lehetünk környezetvédelmi technikusok, vagy nyomdaipari gépmesterek. A hároméves képzés teljesítésével pedig válhat belőlünk például optikai üvegcsiszoló, pincér, vagy szociális gondozó és ápoló. A teljes listát ide kattintva érheted el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy keresett szakmával külföldön is könnyen el tudunk helyezkedni. Arról nem is beszélve, hogy az ottani fizetések nem egyszer a magyar bérek öt-tízszeresei. Sokszor hallani arról, hogy külföldi fejvadász cégek megkörnyékezik a hazai szakképesítő intézményeket, hogy kedvező fizetéssel csábítsák Németországba vagy éppen Ausztriába a tehetséges magyarokat. Ezek mellett pedig az Egyesült Királyságba is sokan viszik szaktudásukat.

Ha foglalkoztat minket a külföldi munkavállalás gondolata, és még a pályaválasztás előtt állunk, érdemes tájékozódni az Európai Bizottság munkaerőpiaci portálján, az Eures-en, itt ugyanis folyamatosan frissül országokra is lebontva a legkeresettebb foglalkozások listája. Az épp aktuális lista így alakult:

A tíz legkeresettebb foglalkozás Európában

1. Beosztott eladók
2. Ápolók
3. Szoftverfejlesztők
4. Kamion- és teherautósofőrök
5. Kereskedelmi értékesítők
6. Telefonos ügyfélszolgálati ügyintézők
7. Máshová nem sorolható képesítést nem igénylő ipari foglalkozásúak
8. Felszolgálók
9. Szakácsok
10. Fémmegmunkálógép-beállítók és -üzemeltetők

Illetve az országonkénti bontásban megismerhetjük azt is, itthon melyek a jelenleg legkeresettebb szakmál. Természetesen ha valaki most kezdi tanulmányait, nem biztos, hogy mire végez is pontosan ugyanakkor lesz a szakmája iránti kereslet. Azonban munkaerőpiaci szakértők szerint a mostani trendek valószínűleg még kitartanak 1-2 éven keresztül.

A tíz legkeresettebb foglalkozás Magyarország

1. Beosztott eladók
2. Kamion- és teherautósofőrök
3. Szakácsok
4. Szerszámkészítők és hasonló foglalkozásúak
5. Máshová nem sorolható képesítést nem igénylő ipari foglalkozásúak
6. Rakodómunkások
7. Máshová nem sorolható képesítést nem igénylő foglalkozásúak
8. Pékek, cukrászok, édességgyártók
9. Konyhai kisegítők
10. Irodai, szállodai és egyéb intézményi takarítók és kisegítők

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem