12 °C Budapest

Tízezrek bére emelkedhet az állami cégeknél

Pénzcentrum
2016. december 7. 08:34

Azonos mértékben emelné a kormány az állami cégeknél dolgozó munkavállalók fizetését, ezért a köztulajdonban lévő vállalatok több tízezer alkalmazottjának keresete akár számottevően is emelkedhet jövőre - közölte érdekképviseleti vezetők nyilatkozatai alapján a Magyar Idők.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a napilapnak azt mondta: bérajánlatot tesz a kormány a többségében állami tulajdonú vállalatok munkavállalóinak, a javaslatról várhatóan a szociális partnerekkel is tárgyalnak az állam képviselői.

Erre ígéretet kaptak a szakszervezetek a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán - tette hozzá.

Palkovics arra figyelmeztetett: az egyeztetésekre mielőbb sort kell kerítenie a kormánynak az érdekképviseletekkel, mivel csak ezt követően tudnak megkezdődni a konkrét megbeszélések az állami vállalatok vezetőivel.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szintén megerősítette, hogy a kormányzat egységes bérajánlást tervez az állami cégek alkalmazottai számára. Szerinte nemcsak az állami vállalatoknál dolgozók béréről, hanem a közalkalmazottak fizetéséről is tárgyalni kell.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez azért is fontos, mert a minimálbér 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos megemelésével jelentősen összetolódik a közalkalmazotti bértábla - fogalmazott.

Elvileg rendelkezésre áll akkora keret, hogy a dolgozók csaknem tízszázalékos bérfejlesztést kaphassanak az állami szférában, ám ezt a szakszervezeti vezetők nem tudták megerősíteni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem