14 °C Budapest

Tisztán látszik, megsokszorozódott a munkanélküliek száma Magyarországon

2020. október 19. 20:01

A meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. A legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészségügyi munkák területén volt növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Már látszanak a derűre okot adó tendenciák a hazai álláspiacon azok után, hogy tavasszal drasztikus változások történtek. A hirdetések év elejei jelentős visszaesése után ugyanis a harmadik negyedév friss adatai szerint már több területen is bővülés tapasztalható a meghirdetett állások számában -derül ki a Profession.hu jelentéséből. Az előző hónappal összevetve például szeptemberben már 39 százalékkal növekedett az új meghirdetett állások száma. Éves összevetésben azonban az új álláshirdetések száma továbbra sem éri el a tavalyi év azonos időszakának szintjét.

Bővülés is látszik, nem csak visszaesés

A meghirdetett állások számában a legkisebb csökkenést 2020 harmadik negyedévében az IT programozás, fejlesztés és a mérnöki területeken (mindkét kategóriában 3-3 százalékos volt a visszaesés) illetve a gyártás-termelés területén (5 százalékos visszaesés) regisztrálta 2019 azonos időszakával összehasonlítva.

A legnagyobb visszaesés az új állások számában tavalyhoz képest az üzleti támogató központok (54 százalék), az ügyfélszolgálatok (39 százalék), a banki pozíciók (31 százalék), a fizikai munka (29 százalék) és a HR (25 százalék) területén volt.
Ugyanakkor már több szegmensben is valóban komoly bővülés mérhető a meghirdetett állások számát illetően: a cégvezetés kategória például 22 százalékkal, az építőipar 5 százalékkal, az egészségügy 4 százalékkal növekedett 2019 harmadik negyedévével összevetve.

Kínálati álláspiac

Az állásportálon meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Az összes jelentkezés közül a legnagyobb arányt a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztráció kategóriák tették ki.

A legnagyobb jelentkezőszám-növekedést az üzleti támogató központok (72 százalék), a marketing (71 százalék), a szakmunka (68 százalék), a fizikai munka (61 százalék), az építőipar (51 százalék), az egyészségügy (47 százalék), az IT-programozás (46 százalék) és az adminisztráció (39 százalék) területén regisztrálták 2019 harmadik negyedévéhez képest.
Az egyes alkategóriákat vizsgálva az látszik, hogy a finanszírozás és ügyféltámogatás területén a jelentkezések megnégyszereződtek, a követeléskezeléssel foglalkozó munkakörök pedig három és félszer annyi jelentkezőt vonzottak, mint egy éve. A kommunikáció-pr és üzleti elemzői állásokra beérkező jelentkezések száma megtriplázódott, a banki értékesítés, illetve a raktározás területén pedig két és félszer annyi jelentkezés volt idén, mint tavaly ilyenkor.
Legnagyobb csökkenés a jelentkezéseknél a szállodai recepciós (63 százalék), az éttermi vendéglátás (54 százalék) és a turizmus (52 százalék) területén volt. Hagyományosan a harmadik negyedév nagyon erős ebben a szektorban, de a koronavírus járvány hatásai ezt felülírták 2020-ban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mindörökké home office?

A nyári mérésének eredményei szerint a megkérdezett cégvezetők 57 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában (500 fő feletti cégek esetében ez az arány jelentősen magasabb, 70 százalék feletti), 18 százalékuk szerint kifejezetten javított a vállalat hatékonyságán a home office. Ebből adódna a felvetés, hogy a távoli munkavégzést lehetővé tévő álláshirdetések száma esetleg nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy nincs lényeges változás ebben.

"A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, ennek köszönhetően ma már tudatosabban használnak online kollaborációs eszközöket és sok helyen a vállalati kultúra részévé vált az új működési modell. Mindez hosszú távon megváltoztathatja az infrastrukturális igényeket is. Az iroda bérlése és fenntartása ugyanis az egyik legnagyobb költségtétel a cégek számára, így sok vállalat az ingatlanbérlés helyett inkább a távoli munkavégzést fejlesztő technológiai beruházások felé fordulhat, de úgy tűnik, ehhez a változáshoz még idő kell" - mutat rá Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem