13 °C Budapest

Teljesen felesleges reggel 8-kor kezdeni a tanulást

2016. szeptember 10. 11:30

Az iskolák tehát szabadon dönthetnének a fél 9-es vagy a 9-es kezdésről, hiszen egyetlen jogszabályban sem szerepel, hogy reggel 8 órakor kell kezdeni a tanítást. A későbbi kezdés bevezetése azonban a szülők eltérő munkabeosztása miatt nem egyszerű. Pedig Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének alváskutatója szerint a gyerekek reggel 8 órakor még nincsenek hatékony tanulásra alkalmas állapotban. Külföldi felmérések szerint a reggel 9-es kezdés jobb eredményeket hoz.

Amikor a múlt héten Palkovics László oktatási államtitkár online szülői értekezletet tartott az Indexen, több szülő is azt kérdezte: miért nem reggel 9-kor kezdődik a tanítás az iskolákban. A kérdezőknek nem csak az volt a bajuk ezzel, hogy a gyerekeknek túl korai a reggel 8-as időpont, hanem az is, hogy sok szülő munkabeosztása miatt nem tud délután 4-re vagy 5-re odaérni a gyerekéért az iskolába. Az államtitkár erre a felvetésre röviden annyit mondott: ma is van lehetősége az iskoláknak arra, hogy reggel 8 óra után kezdjék a tanítást. A reggeli fél kilences vagy kilences iskolakezdés mellett sok érv szól, ennek megvalósítása azonban a gyakorlatban egyáltalán nem egyszerű.

Százezrek kezdenek korán

A későbbi iskolakezdést feltehetően olyan szülők vetették fel, akik maguk is 9-re vagy későbbre járnak dolgozni. Sok irodai munka ma már 9-kor kezdődik, a kereskedelemben pedig a boltok általában 10 órakor nyitnak. Nem mindenki van azonban így ezzel. Több százezer szülő dolgozik üzemben, kórházban, óvodában, iskolában, állami vagy önkormányzati hivatalban, ahol bizony reggel 8-ra vagy előbb kell beérni.

De tényleg, ki találta ki, hogy reggel 8-kor már dolgozni kell? A korai munkakezdés hagyománya azokból az archaikus időkből származik, amikor korán reggel meg kellett etetni az állatokat, vagy gépek hiányában a mezőgazdasági munkákat nagyon korán el kellett kezdeni, hogy időben végezzenek. Azt persze nem szokták emlegetni, hogy a földművelő embernek volt lehetősége arra, hogy délután szundítson egyet otthon vagy a szénakazalban, miután folytatja nehéz fizikai munkáját.

Ez biológia

Az idő nem szociális konvenció kérdése, mondja Bódizs Róbert alváskutató, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese. Szervezetünk működését a saját biológiai ritmusunk determinálja: testhőmérsékletünknek, szívverésünknek, vérnyomásunknak és egy sor biológiai funkciónknak is van 24 órás napszakos ritmusa, az éberséget és az álmosságot is a szervezetünkben lévő hormonok szintjének változása szabályozza.

A kutató szerint a reggel 8 órás iskolakezdés egyértelműen korai a gyerekeknek.

Több felmérés is azt mutatja, hogy az ember reggel 7-8 órakor még inkább az alvási tehetetlenségi fázisban van, amit közkeletű nevén álomittasságnak hívunk. Teljesítményünk délelőtt 10-12 órára ér a csúcsra. Ekkor vagyunk az éberség és a mentális hatékonyság megfelelő fokán, ekkor működik megfelelően a munkához vagy tanuláshoz szükséges munkamemóriánk, magyarázza a kutató. Ma már kutatások is bizonyítják, hogy a 9 órai iskolakezdésnek mérhető pozitív hatása lenne, ilyenkor ugyanis jobbak a tanulási mutatók.

Holtpont kora délután

Ha reggel 7-kor kelünk, és kialudtuk magunkat, akkor 9 órára még csak koncentrálóképességünk kb. felét érjük el. Két óra múlva, tehát 11 órára jutunk a koncentráció csúcsára - írja Soósné Faragó Magdolna az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján megjelent, Az idő és az egészség című tanulmányában. 

A gyerekekkel is tehát 9 és 13 óra között tudnak a pedagógusok a leghatékonyabban együtt dolgozni, ezen belül különösen 10-12 óra között.

A nehezebb tárgyakat tehát érdemes a tanítás 3. és 4. órájára beiktatni, javasolja a tanulmány. Figyelmünk 13 óra körül visszaesik a reggel 9 órai 50 százalékos szintre. 13 óra után jön egy átlag kétórás hullámvölgy, amikor a koncentrációs szintünk kb. 40 százalékos (ez összefügg az ebéd utáni bágyadtsággal is). 

16 és 18 óra között van egy újabb, tanulásra alkalmas hullámhegy, bár ekkor már csak 50-70 százalékos az aktivitásunk, amit megint kb. kétórás, szintén 40 százalékos átlagos kapacitású fáradási szakasz követ. (A harmadik csúcsidő 20-21 óra között van, de ez a gyerekek nagy részét már nem érinti).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pedagógusnak, gyerekeknek és szüleiknek egyaránt fel kell hívni a figyelmét arra, hogy elvesztegetett idő, ha ilyenkor fognak hozzá a tanuláshoz!"

 - írja Soósné Faragó Magdolna.

Megmondjuk, mi a jó nekik

"A gyermekek biológiai ritmusát az iskola nem veszi figyelembe. Mintha másodlagos állampolgárnak tekintenénk őket, akiknek mi, felnőttek mondjuk meg, mi a jó" - mondja Bódizs Róbert. Egészségtelen feltételek közé szorítjuk őket, amiben álmosan kezdik a tanulást, majd akár egész nap kialvatlanok lehetnek.

Ha pedig valakit a biológiai működésétől nagyon eltérő életfeltételek közé igyekeznek szorítani, annál kedvetlenség, memóriaproblémák, depresszió léphet fel, de az alvásproblémákkal összefügg a 2. típusú diabétesz, a szív- és érrendszeri problémák, a magas vérnyomás és az elhízás is.

Sok felnőtt is hasonlótól szenved, de felnőttkorunkra mi jobban megtanuljuk kezelni ezt a "szociális jetlaget". Az alváskutató szerint is fontos hozzászoktatni a gyerekeket a rendszerességhez és iskolai feladataik teljesítéséhez, ennek azonban vannak határai. A gyerekek alvásigényében, aktivitásában nagyon sok egyéni jellemző is van. Saját gyermekünk ritmusát a legjobban a nyári szünetben figyelhetjük meg, amikor viselkedésüket nem az iskolai időbeosztás, hanem saját biológiai jellemzőik határozzák meg.

Szieszta titokban

Az amerikai alvásgyógyászati szakértők akadémiája (AASM) szerint a csecsemőknek 12-16, a hat-tizenkét éveseknek 9-12, kamaszoknak 8-10 órát kellene aludniuk naponta. Nagyon nem mindegy az sem, mikor teszik ezt. A kisebb gyerekek részben azért kialvatlanok, mert sokszor akkor kell aludniuk, amikor még nem álmosak, és olyankor kell kelniük, amikor még aludnának. Bódizs Róbert szerint ha kőbe vésett szabályként este 8 órakor le akarjuk fektetni a gyerekeket aludni, akkor előfordulhat, hogy 1-2 óra felületes és nem pihentető alvást végeznek.

Reggel viszont sok gyereknek nagyon korán kell kelnie, holott épp ez lenne az az idő, amikor mélyen aludnának.

Még nehezebb a helyzet a kamaszkorban. Ekkor ugyanis az alvásigény jelentkezése kitolódik 22-23 órára. Sokak szerint mindez összefügg az esti tévézéssel vagy ma már inkább a kamaszok heves facebookozásával és más közösségi médiás aktivitásával, de Bódizs Róbert szerint a serdülőkorban ettől függetlenül biológiailag is meghatározott a későbbi álmosság. A kamasznak viszont így már nehezen jön össze a szükséges 8,5-9,5 óra alvás. Az igazi csapást számukra ezután egy nulladik óra jelenti.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm