2019. február 19. kedd Zsuzsanna
HR Centrum

Te is tehetsz azért, hogy minél előbb hozzájuthass az örökséghez

  • 2018. december 4. kedd 11:30

Szeretteink elhalálozása mindig fájdalmas dolog. Ebben a lelkiállapotban senkinek sem hiányzik egy hosszú, akár évekig elhúzódó hagyatéki ügy. Bár vannak törvényben meghatározott szabályok, amelyek kötik a hatóságokat, az örökösök is sokat tehetnek azért, hogy minél hamarabb megkapják a hagyatékátadó végzést. Egy kis odafigyeléssel nemcsak sok időt nyerhetünk, hanem akár későbbi jogvitáktól is megkímélhetjük magunkat.


A hagyatéki eljárás célja, hogy tisztázza az örökléssel kapcsolatos kérdéseket. A közjegyző az eljárás során megállapítja az örökösök személyét, a hagyatékból való részesedésük arányát, valamint az öröklés jogcímét (törvényes vagy végrendeleti).

Az eljárás két részre bontható: az első szakasza az önkormányzati jegyző, a második szakasza pedig a közjegyző előtt zajlik. Mindkét szakaszban sokat tehetnek az örökösök azért, hogy ne húzódjon el az ügymenet.


Ne feledkezzünk meg az elhunyt tartozásairól

Az elhúzódó hagyatéki eljárások oka legtöbbször az, hogy az örökösök nem, vagy csak késve hoznak a hatóságok tudomására fontos információkat, például az összes örökös személyét vagy a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyakat.

A közhiedelemmel ellentétben a hagyatéki vagyon elemeinek feltárása nem a hagyatéki leltárt összeállító önkormányzat vagy az eljárást lefolytató közjegyző dolga, hanem az örökösöké. Az ő érdekük és felelősségük felkutatni és rendszerezni, hogy mi maradhatott az örökhagyó után: mely pénzintézetnél volt megtakarítása, milyen ingatlanai, gépjárművei és egyéb vagyontárgyai voltak. Nem szabad megfeledkezni a tartozásokról sem, hiszen azok is a hagyaték részét képezik. Ha hiányosan készül el a leltár, és csak a hagyatéki tárgyalás során derül fény a további vagyonelemekre, az jelentős időveszteséghez, késéshez vezet az eljárás során.

Gondoljunk az összes lehetséges örökösre

Az örökösök felelőssége az is, hogy a hagyatéki tárgyalásig értesüljenek a hatóságok az öröklésben érdekelt összes személyről. Ha ugyanis kimarad valaki, aki szintén örökölne, akkor a kihagyott örököstárs később újabb eljárásokat, akár pert indíthat, amelyekben joggal követelheti a saját részét. Érdemes arra is odafigyelni, hogy minél aktuálisabb adatok szerepeljenek ezekről a személyekről, például a pontos elérhetőségük, lakcímük, hogy könnyen beidézhetők legyenek a hagyatéki tárgyalásra.

Szükség van a fiók mélyén lapuló végrendeletre is

A hagyatéki eljárást folytató közjegyző a Végrendeletek Országos Nyilvántartása alapján hivatalból ellenőrzi, hogy az örökhagyónak van-e közjegyzői okiratba foglalt vagy közjegyzőnél letétbe helyezett végintézkedése. Viszont a közjegyző nem néz be az örökhagyó íróasztalfiókjába, hogy van-e ott végrendelet. Ha az örökösök úgy vélik, hogy az örökhagyó írásban végrendelkezett, mindenképpen keressék meg a végrendeletet a hagyatéki tárgyalásig, és csatolják be az eljáró közjegyzőhöz, hiszen az módosíthatja az öröklés rendjét. Hosszú pereskedéshez vezethet, ha egy végrendelet csak a hagyatéki eljárás lezárulta után kerül elő.

Ha nem fellebbezünk, sok időt spórolhatunk

Az örökösök azzal is lerövidíthetik a hagyatéki eljárást, ha a tárgyaláson mindannyian lemondanak a fellebbezési jogukról. Ez esetben ugyanis azonnal jogerőre emelkedhet a közjegyző a hagyatékátadó végzése, és az örökösök rögtön megkezdhetik a további ügyintézést. Például akár együtt felkereshetik a pénzintézetet, ahol az örökhagyónak számlája volt, és felvehetik a rajta lévő összeget, vagy a közjegyző azonnal meg tudja keresni a földhivatalt az ingatlan tulajdonjogának átvezetése érdekében.

Többféle módon is eloszthatjuk az örökséget

Jelentősen egyszerűsíti és gyorsíthatja a hagyatéki eljárást, ha az örököstársak úgy mennek a tárgyalásra, hogy már egyezségre jutottak egymás közt az örökség felosztásáról. Erre a hazai törvények szerint joguk van még akkor is, ha az elhunyt másként végrendelkezett, vagy a felek közti megállapodás eltér a törvényes öröklés szerinti rendtől.

A hagyatéki vagyon felosztásáról szóló egyezséget a közjegyző hagyhatja jóvá.

A hagyatéki eljárás során az örökösöknek lehetőségük van megegyezni az örökhagyó hitelezőivel is, amennyiben adóssággal terhelt a hagyatéki vagyon. Érdemes törekedni erre, mert a hagyatékátadó végzést követően, ha a tartozást nem rendezik, a hitelezők feltehetően külön eljárásban igyekeznek majd érvényt szerezni követelésüknek, amelynek költsége - perveszteség esetén - szintén az örököst terhelheti.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Családostul viszik külföldre a magyarokat: 600 ezres fizetés, diploma sem kell
Aki eddig még nem indult útnak, azt jó eséllyel a családja tartotta vissza.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
jobangel
2019. 02. 19. 06:00
Van más állásajánlata is folyamatban?

Erre mit is kellene válaszolni manapság, hogy taktikailag is jó legyen, korrekt is legyen, jó állás...

hrbonbon
2019. 02. 18. 16:11
ESETTANULMÁNY HR BUSINESS PARTNER - KÁBELGYÁRTÓ

AZ ÜGYFÉL A megbízónk a világ legmagasabb szintű technológiáján alapuló kábeleket és vezetékeket...

perfekt
2019. 02. 18. 09:03
Utalványok számviteli szabályozása 2019-től

Egycélú utalványok 3. rész. [...] Bővebben!

laskainelli
2019. 02. 17. 08:02
Hogyan szeressek vissza a társamba?

A tartós párkapcsolatban élők számára egyszer csak előáll a pillanat, amikor azt érzik, nem...

coachco
2019. 02. 15. 13:03
Egy év a csúcson

Aki követi ezt a blogot, tudja, inkább vállalatvezetési, vállalkozási, illetve az életünk szervezéséhez...

legacykft
2019. 02. 15. 09:00
Vezetőként ezért ne adj a csapatodnak visszajelzés helyett fejlesztési programot

Ma már egy vezető alapvető feladata, hogy fejlessze az embereit. Ennek kapcsán egyre többször fogalmazzák...

hellokarrierista
2019. 02. 13. 21:14
4+1 tudnivaló, ha kutyabarát munkahellyé váltok

Szóval hogy kutyabarát cég vagyunk, egy kutyabarát irodaházban. Igen, ez azt jelenti, hogy a kis-...

NÉPSZERŰ
FRISS