18 °C Budapest

Talán neked is ez kellene, ha már a hétfő gondolatától is rosszul vagy

2017. május 21. 13:14

Az ember időnként érzi úgy, hogy nincs kedve dolgozni, vagy sokkal szívesebben csinálna bármit, csak ne kelljen bemenni az irodába. Ha ez az állapot viszont tartósan fennáll, vagy már nem látod értelmét annak, amit csinál, érdemes elgondolkodni egy nagy váltáson.

"Pályafutásom legokosabb döntése az volt, amikor mindenféle terv nélkül felmondtam a munkahelyemen. A gyerekem fontos leckét tanított nekem: a percek értékes árucikkek" - emlékszik vissza Anita Malik, aki sikeres karrierista nő létére ott hagyta a munkáját, ami korábban a mindent jelentette számára. A buddhista vezetői képességekkel megáldott fia minden este azt mondta neki, "csak még néhány pedig". Figyelték az órát, számoltak együtt, és egy idő után úgy érezte, hogy minden perc valójában az ő "én idejéből" megy, és valójában egy perc sokkal hosszabb, mint amilyennek tűnik.

Gondolj bele, hány percet dolgozol. Ha 40 órás a munkaheted, akkor évente 124 800 percet. Ha ennyi percet fordítasz a munkára, úgy érzed, hogy megéri? Hol akarsz lenni? Vagy egyszerűen csak azért maradsz, mert nem tudod kitalálni, mi legyen a következő lépés?

Malik a múlt hónapban hivatalosan felmondott az egyre növekvő technológiai cég vezetőjénél, amivel nagyon meglepte a csapatát, de még önmagát is.

"Sosem gondoltam volna, hogy elhagyom azt a csapatot, amit én építettem fel, és olyan szenvedéllyel, elköteleződéssel dolgoztunk együtt, ami továbbra is ámulatba ejt. És olyan terméket állítottunk elő, amiről álmodtam. Tehát ott voltam, ahol lenni akartam. Legalább is ezt gondoltam. De a kételyek továbbra is fennálltak. Nagyon sikeres voltam, vagy egyszerűen csak hajtottam a sikert, és közben nem figyeltem magamra? Mit vesztettem el? Ezek a kérdések nagyon nyugtalanítóak voltak. Az állásom és a tapasztalataim ellenére mindig bizonyítani akartam, annyira, hogy mindkét fiammal (az egyik 3, a másik 2 éves) csak 8 hetes szülési szabadságra mentem, majd vissza dolgozni. Egyre jobban éreztem, hogy le kell állnom ezzel a tempóval, de nem sikerült" - emlékszik vissza Malik.

A felmondást mindenki felvont szemöldökkel fogadta, és az első kérdése az volt, hogy mi lesz a következő lépés? Hogyan tovább? Malik szerint három oka is van annak, hogy igenis működhet jól a semmibe ugrás.

1. Az újraindítás gomb megnyomása időt vesz igénybe.

Ez egy folyamat, és személyenként eltér, hogy kinek, mennyi időre van szüksége. Általában pár hét áll az ember rendelkezésére, pedig a szakértők szerint egy év kihagyásra lenne szükség. Persze a szünet mértéke nagyban függ attól, hogy milyen anyagi helyzetben van az ember, és mennyire tudja tolerálni a bizonytalanságot. Bármekkora is ez az időintervallum, a mentális szünet enyhíti az esélyt arra, hogy rossz döntést hozz, és visszamenekülj a munkába.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2. Sürgetnek az álmaid

Nincs több kifogás, mert most van időd. Gondold át, mit is szeretnél igazán, mit halogattál eddig, tervezd meg, és építsd fel. De ne görcsösen, inkább szabadon, figyelve a körülményekre.

3. A dolgok elvégzése a helyes út

A bizalom építés és a meggyőzés legjobb eszköze az, hogy a potenciális munkaadó, partner, vagy befektető látja, hogy te irányítod az életedet. Megváltoznak a munka világának szabálya: egy szünet miatt nem törik meg a karrieríved, csak ha engeded.

A tervek nélküli ugrás nem feltétlenül felelőtlenség, csak egy egyedi út. Egy jó eszköz arra, hogy kiemelje az embert a félelemből, hogy mi lesz ha.... Ma már egy ilyen döntés nem hoz magával megbélyegzést, egy jobb élet reményét viszont igen.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm