14 °C Budapest

Sztrájkot hirdettek Ferihegyen, több járatot is érint

MTI
2019. április 17. 15:01

Kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók a HungaroControlnál, miután szakszervezetük és a vállalat nem tudott megállapodni a dolgozók 21 pontos követelésével kapcsolatban - közölte a HungaroControl az MTI-vel. Ha továbbra sem jutnak közös nevezőre, akkor április 23-án határozatlan idejű sztrájkba lépnek - írja az MTI.

A munkabeszüntetést a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kezdeményezte, a dolgozók 11 és 13 óra között tartják meg a sztrájkot, amely a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és oda érkező repülőgépek, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalom esetében késéseket eredményezhet. A HungaroControl közlése szerint a szakszervezet 21 pontos követelést nyújtott be, amelyek a munkakörülményeikkel, illetve munkaidő beosztási kérdéssekkel kapcsolatosak. Amennyiben a közeljövőben sem sikerül erről megállapodniuk, az irányítók április 23-án 10 órától határozatlan idejű sztrájkba lépnek, az akció napjain 10 és 15 között a kollektív szerződésben rögzített minimális szolgáltatást biztosítják.

Az Eurocontrol honlapján olvasható, pilótáknak szóló hivatalos értesítés szerint szerdán a munkabeszüntetés alatt óránként 15 Budapestre induló gépet tudnak irányítani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 49 gépet tudnak kezelni, a Koszovó feletti légteret az akció nem érinti.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem