11 °C Budapest

Szomorú történet: háztartásbeliként sínylődik a magyar színészlegenda

2017. szeptember 10. 15:00

Két éve rákot diagnosztizáltak nála, idén már egyetlen színház programjában sem kapott helyet Galkó Balázs. Elmondása szerint ez nem a betegsége, hanem a politikai nézetei miatt van így. Most háztartásbeli, és két kisgyermekét neveli.

Galkó Balázs lassan gyógyul súlyos betegségéből, A színésznél két évvel ezelőtt diagnosztizáltak nyelvgyökrákot, sugárkezeléseket kapott, többször feküdt kórházban, és lassan a munkáit is elveszítette. Az őszi színházi évadban sehol sem lehet találkozni a nevével. A 68 éves színész szerint ennek a politikai véleménye az oka.

Nincsenek felkéréseim. Félnek tőlem a színi igazgatók, így ugyan a Rádió Bézsben van egy műsorom, de az időm nagy részét a gyerekeimmel töltöm. Köszönöm szépen, ennek ellenére jól vagyok"

- mondta a színész a Borsnak. Galkónak két felnőtt és két kisgyermeke van, utóbbiak nevelésében alaposan kiveszi a részét, elmondása szerint most ők jelentik számára a munkát.

A gyerekeimet mindennap el kell vinnem az iskolába, délutánonként értük megyek, aztán különböző szakkörökre, edzésekre hordom őket, és főzök nekik. Nekem most az ő nevelésük a munkám"

- mondta Galkó.

Férfi, mint háztartásbeli?

Nem mindennapi Magyarországon, hogy az apa háztartásbeli legyen, nehezen emészti ezt meg a társadalom. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának felmérése szerint itthon még mindig domináns az a kép, hogy a nőknek kell alapvetően a házimunkával és otthonteremtéssel foglalkozniuk, a férfi pedig a családfenntartó.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez a kép viszont gyakran nagy problémákat okoz, mert mi történik, ha a többet keres, mint a férje? Vannak olyanok, akik megsebzettnek vélt férfiasságukat úgy gyógyítják, hogy még kevesebb házimunkát végeznek, mint általában, mutatva, ki is az úr a háznál.

A tradicionális, azaz hagyományos családmodell követői között a nő hiába került fő kenyérkereső szerepbe, nem viselkedett családfőként. Elfogadta, sőt volt, hogy el is várta, hogy a férfi besegítsen a házimunkába, de azért nagy változás nem következett be abban, hogy önmaga végezze el a munkák oroszlánrészét. Olyan esetek is vannak, amikor egymás igényeit felmérve, igazi társként viselkednek a párok egy-egy megváltozott élethelyzetben. Úgy tűnik, a színész családjában ez a nézet dominál, és nem csinál hiúsági kérdést abból, ki a családfenntartó, inkább próbálja ő is kivenni a részét a munkából.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm