Szinte biztosra veszik: sok helyen álom marad a kétszámjegyű béremelés

2020. január 15. 09:30

Bár a szakszervezetek továbbra is kétszámjegyű bérnövekedést szeretnének elérni, de sok helyütt megakadtak a tárgyalások, csak 3-5 százalékos ajánlatok vannak. A munkaadók szerint a gazdasági teljesítmény nem teszi lehetővé a nagyobb bérfejlesztést.

Csökkenhet a bérnövekedés elmúlt években tapasztalt dinamikája több szakszervezeti vezető szerint. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta:

A munkaadók a várható kilátások romlásával számolnak, és ebből következően nyomottabb bérajánlattal állnak elő a tárgyalásoknál. Gyakorlatilag ott tartunk, hogy miközben van egy-két olyan hely, ahol már sikerült megállapodni két számjegyű béremelésben, máshol még tart a tárgyalás, és sajnos azokon a helyeken 3-5 százalék körüli ajánlatok vannak.

Ezeket megpróbálják ugyan felfelé korrigálni, az eredmény azonban szerényebb lehet a korábbiaknál - tette hozzá. Kordás László szerint a V4-ek államai között Magyarország továbbra is az utolsó helyen áll, a 25-30 százalékos különbség ledolgozásáig fenn kellene tartani a kétszámjegyű növekedést.
A munkaadók szerint kifullad az erőltetett béremelkedés

A munkaadók mást gondolnak

Két különböző dolog a vágy, és az, hogy gazdaság mit tesz lehetővé

- fogalmazott Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke a 10 százalék feletti követelésekről. Ugyanis szerinte az elmúlt években egy elég erőltetett és jelentős béremelkedés volt a magyar gazdaságban és a magyar munkavállalóknál. Erre némileg lehetőséget adott a termelékenységnövekedés és az, hogy volt egy kis lemaradásun

De gyakorlatilag mostanra utolértük saját magunkat, tehát hosszabb távon most már csak a gazdasági növekedéssel, a termelékenység-növekedéssel és az inflációval párhuzamosan tud mozogni a béremelkedés. A jelenlegi 3 százalék körüli magyarországi inflációra a következő években már nem lehet számítani, és a két számjegyű béremelkedésre egyszerűen nincsen fedezet

- jelentette ki Rolek Ferenc, aki szerint a béreket vásárlóerő-paritáson érdemes összehasonlítani, ebben pedig már nincs 30 százalékos lemaradás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem az a probléma, hogy a bérben vagyunk lemaradva, az a probléma, hogy a többi visegrádi országhoz, leginkább Csehországhoz képest a gazdaság teljesítőképességében, termelékenységében vagyunk lemaradva. Azt kell először behoznunk, és akkor tudjuk szinte automatikusan a béreket is utolérni

- vélte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem