2019. október 16. szerda Gál
HR Centrum

Színt vallott Majka: döbbenetes sztárgázsiért haknizik országszerte


Majka saját bevallása szerint 3,5 millió forint plusz útiköltségért jár koncertezni. Ez persze egy 24 fős stábot és gigakoncertet jelent. Ha csak a nyarat és annak 27 fellépését nézzük, akkor ezzel a gázsival 94,5 millió forintos bevétele lehetett a rappernek július-augusztusban. És akkor a többi bevételi forrásairól nem is esett szó. Megnéztük azt is, más magyarok sztárok nagyjából milyen áron vállalhatnak koncertet.

Nem titok, minket meg lehet rendelni, 3,5 millió forint plusz útiköltségért megyünk

- mondta el az Indexnek adott interjújában Majka. Bár az összeg nem kis summa, azt látni kell, hogy a stáb (24 fő) meg is dolgozik a pénzéért. Majoros Péterék öt teherautónyi hang- és fénytechnikával utaznak, és helyszínenként kétórás show-t adnak.

Ezzel az árral benne vagyunk Magyarországon a top ötben, vagyis a legdrágábbak közé tartozunk. Ezért a pénzért sem megyünk akárhová

- folytatta a zenész, aki mindezt azzal magyarázta, hogy el akarják kerülni a kamuhangosításos, összetákol színpados bulikat. Ez úgy látszik sokszor sikerül is Majkának, azaz a számokból az látszik nem kell panaszkodnia a minőségi koncertek mennyisége miatt. A Bors utánaszámolt, Majka hivatalos Facebook oldalának tanúsága szerint, júniusban hat, júliusban tizenegy, augusztusban tíz nagykoncertet adott. 

A nyári 27 koncerten a 3,5 millió forintos gázsival számolva 94,5 millió forintot gereblyézett össze,

ami akárhonnan is nézzük nem kevés pénz, sőt! Majka az amerikai módszer híve, így menedzsert sem tart, nem kell neki fizetni. A lapnak egyébként nyilatkozott névtelenül egy népszerű zenész, aki szerint

nyilvánvaló, hogy az kapja a legtöbb pénzt, akinek a nevére jegyet vesz a közönség - magyarázza a muzsikus. A frontember, az "arc" általában hetven százalékot tesz el, de hangsúlyozom, az arány minden zenekarnál más és más a körülmények függvényében. Egy kísérőzenész, mondjuk egy gitáros, általában ötvenezer forint körül keres Magyarországon, de ez megegyezés kérdése.

Ez a szám azonban az informátor szerint csalóka lehet, mert vannak haknizenészek, akik hétvégénként fillérekért mennek bulikba, de megcsinálnak egy hétvégén 15-20 haknit, és megkeresnek egy hétvégén egymilliót úgy, hogy senkinek nem tűnik fel.

Majka tehát csak, mint zenész a nyáron megkeresett majd 100 millió forintot, és akkor ehhez még hozzájön, hogy a TV2-n műsort vezet, aktívan használja a közösségi médiát, amik óriási reklámfelületnek minősülnek. És akkor a Youtube népszerűségből fakadó pénzekről nem is beszéltünk. 

Van mit a tejbe aprítani

2018-ban kiszivárgott egy lista arról, hogy a hazai popszakma apraja-nagyja mennyiért vállal fellépést Magyarországon. Bár a lista egy éves, azaz mára kissé megkopott mindenképpen jó iránymutató lehet. Ha megnézzük, az akkor még együtt zenélő Majka és Curtis formációja 2,9 milliót kért el egy 90 perces műsorért - már ha hihetünk ugye a kiszivárogtatott listának - ami mára, már csak a Majka produkció esetében 3,5 millió forint. Azaz alsó hangon is 600 ezer forinttal több, ami 20 százalékos drágulást jelent alig több mint egy év leforgása alatt. 

(Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,77 százalékos THM-el, és havi 58 610 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 53 724 forintos törlesztőt ígér a 2,68 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,74 százalékos THM is alacsony, 53 952 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a K&H, a CIB Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 3 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 10. 16. 10:27
A számviteli kötelezettség szabályozása hazánkban III.

A tulajdonviszonyok átalakítása, a privatizáció, a gazdálkodás liberalizálása szükségessé...

coachco
2019. 10. 15. 09:43
Kampány után szabadon!

Végre túl vagyunk a választásokon, vissza lehet térni a régi kerékvágásba. Igaz, az nem teljesen...

laskainelli
2019. 10. 11. 13:35
10 szokás, ami összehoz a társaddal

A kapcsolatokban egy idő után felüti a fejét a megszokás, a lelkesedés hiánya. Vajon ez azt jelenti...

legacykft
2019. 10. 11. 09:00
Változtatni nehéz, na de ennyire?

Te tisztában vagy vele, mennyi mindent és mit teszel azért, hogy megakadályozd magad abban, amiben...

icoachu
2019. 10. 10. 14:35
Tanulj Te is otthonról! Járj nyitott egyetemre!

Ahogyan egyre rövidebbek és hűvösebbek lesznek a napok, mind jobban esik bekuckózni lakásunk egy...

jobangel
2019. 10. 08. 09:30
Végkielégítésre várva

Mottó: „- Mester, sokat kell még várni, hogy jobbra forduljanak a dolgok? - Hát ha csak várunk...

y2ycoaching
2019. 10. 03. 08:38
Ne nőj úgy, mint a gomba!

Van egy olyan divat a startupok körében, hogy hagyják magukat nőni. Van aki tudatalatt, van aki tudatosan...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

CBA

10.10-10.16
Országos