18 °C Budapest

Szépen nőttek a bolti bérek a tavalyi évben: mutatjuk a számokat

2018. február 20. 18:30

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében - éves szinte számolva - nem változott a korábbi évekhez képest. A havi bruttó átlagkeresetek szépen emelkedtek a munkaerő hiánya következtében, 2017 decemberére a fizikai dolgozóknál - eladók, pénztárosok, árufeltöltők körében - 206 ezer forintra nőtt.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében - éves szinte számolva - nem változott a korábbi évekhez képest. A havi bruttó átlagkeresetek szépen emelkedtek a munkaerő hiánya következtében, 2017 decemberére a fizikai dolgozóknál - eladók, pénztárosok, árufeltöltők körében - 206 ezer forintra nőtt - írja közleményében a blokkk.com. A boltos kiskereskedelmi átlag is szépen emelkedett, megközelítette a 250 ezer forintot. Ez 15 százalék körül szóródó növekedés a bolti dolgozók javadalmazásában, miközben a bevételek, a bolti kiskereskedelem forgalmának emelkedési üteme ennek harmada volt.

Na de a létszám...

A munkaerőhiány óriási már évek óta, hiszen ha nem így lenne, nem kellene ennyivel emelni a béreket. A legutolsó, a betöltetlen álláshelyekre vonatkozó harmadik negyedévi adat is csúcsra futott, az álláshirdetések tömege pedig csak hízik, szinte napról-napra.

A foglalkoztatottak számának éves mérlege, amiben mindenki benne van - alkalmazott, vállalkozó, segítő családtag, vagy éppen szövetkezeti tag -, aki bármennyit is dolgozik a boltban, nem mutat változást, már harmadik esztendeje.

Igen ám, de ha az éven belüli változásokat nézzük, akkor bizony egy nagyon is jelentős elmozdulás történt 2017-ben. Ennek lényege, hogy második negyedévben, legfőképpen pedig az utolsó három hónapban nagyot ugrott a foglalkoztatottak száma. 2016 utolsó negyedévéhez képest ez a növekedés 20 ezer főt jelent, ami 5 százalékos bővülés.

Egy kicsit hosszabb távot nézve év közben hasonló hullámzások máskor is megfigyelhetők voltak a boltos foglalkoztatásban, de általában egyedi hatások is befolyásolták azt. Ide tartozott például a vasárnapi boltzár bevezetése 2015 első negyedévében, majd az újranyitás 2016 második negyedévének elején. Húzott egyet létszámban az online kassza bevezetése is már korábban, hiszen több nyugtaadáshoz több költség is dukált.

De vajon mi történhetett 2017 második felében?

Az alkalmazottak száma az évközi adatok szerint gyakorlatilag semmit sem változott 2017-ben, 2016-ban sem volt semmiféle évközi hullámzás. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb boltok körében semmiféle elmozdulás nem volt év közben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nyugdíjasok, tisztább munkaerőpiac

Egyes szakértői vélekedések szerint egyrészt növekedhetett a nyugdíjas foglalkoztatottak száma a boltokban is. A KSH adatai szerint 2017 első és utolsó negyedéve között emelkedett a 60-69 éves korosztály foglalkoztatottsága, nemzetgazdasági szinten 25 ezer fővel. Ebben feltehetően szerepet játszott a magasabb minimálbér és a nyugdíjas szövetkezetek rugalmas és pénzben - adóban - olcsóbb keretrendje is.

Egy másik ok pedig az lehet, hogy a magasabb minimálbér és a nagy munkaerőhiány mellett tisztulhatott is a munkaerőpiac is. A nagyobb bért nehezebb eltitkolni, a foglalkoztatott alkupozíciója pedig erősödött, márpedig neki azért végső soron a bejelentett állás a jobb.

Kétirányú mozgást hozhatott viszont a boltszám csökkenése. A bezárt bolt kiesik a statisztikából. Ugyanakkor ezek nyilván a legelesettebbek (talán megkockáztatható, hogy a munkaerőpiaci ügyeskedések egy jelentősebb hányada a gyengélkedő vállalkozás körében inkább az életpályájuk végéhez köthető), a munkaerejük viszont más bolthoz is vándorolhat, esetleg jobb foglalkoztatási körülmények közé.

A legfontosabb kérdés már csak az, hogy egy egyszeri hullámról, vagy tartósabb változás indulásáról van szó, de erre csak a későbbi adatok adnak majd választ.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem