7 °C Budapest

Százmilliókat kaptak Szentesen a húsgyári melósok: ezért járt a jutalompénz

2018. augusztus 24. 08:30

Magyar József szentesi nagyvállalkozó eladta húsipari gyárát Csányi Sándor OTP-vezérnek, akinek a mezőgazdaságban és a húsfeldolgozó szektorban is komoly érdekeltségei vannak. A volt tulajdonos köszönetképpen osztott ki több százmillió forintot a dolgozók között  - látható az Index videóriportjában.

Összesen 420 millió forintot osztott ki Szentes József, a Hungerit Zrt. tulajdonosa a húsgyár dolgozói között, miután cégét értékesítette az ország egyik leggazdagabb emberének, Csányi Sándornak. A legkisebb jutalom 100 ezer forint volt, a legnagyobb pedig 3-5 millió forint között mozgott. 

A tranzakció hátteréről is beszélt a vállalkozó az Indexnek, aki elmondta, hogy érzelmi alapon nem adta volna el a cégét, de egyfelől előrehaladott kora miatt, valamint azért is döntött az eladás mellett, mert a további működéshez egy nagy összegű hitelt kellett volna felvennie, és el szerette volna kerülni azt a helyzetet, hogy ő felveszi a hitelt, ám azt visszatörlesztenie már a családjának kell.

1970-ben kerültem ide, egy üzemvezetői pozícióban kezdtem, és aztán folyamatosan haladtam a ranglétrán föl, egészen a privatizáció kezdetéig, 1989 végéig (...) akkor feljöttem a vezérigazgatóhoz és megkérdeztem, hogy én belefoghatok a privatizációba? Azt mondta, hogy ha mersz, akkor igen. És én mertem

- mutatta be a hátterét annak, hogy miképpen került először a résztulajdonába a szentesi vállalat. Külföldi befektetőkkel közösen vette meg az állami tulajdonban lévő céget, a saját részéhez szükséges pénzt, elmondása szerint, szinte csak uzsorakamatra tudta összeszedni.

Amit ér ez a cég most, nem csak a magam erejéből sikerült felépíteni, ehhez igenis komoly segítségek kellettek, ezek voltak a vezetőim illetve a dolgozóim (...) így köszönöm meg nekik az eddigi segítségüket, áldozatkész munkájukat, hogy egy komoly pénzjutalommal szeretném megjutalmazni az embereket

- tette hozzá az Index videós összeállítása szerint Magyar József.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm