21 °C Budapest

Százezernyi magyar vállal részmunkaidős állást: 6 ok, miért teszik

2019. szeptember 18. 16:48

Az Európai Unióban a legtöbb részmunkaidős dolgozó azért vállal munkát ebben a formában, mert egyszerűen nem talál teljes munkaidős állást. Sokan vannak persze azok is, akik azért "kényszerülnek" ebbe a foglalkoztatási formába, mert gyereket nevelnek vagy munkaképtelen felnőttet gondoznak. Magyarországon azonban EU-átlag alatti azon részmunkaidős alkalmazottak aránya, akik azért dolgoznak így, mert mást nem találnak. A Big Office HR Brand Day konferencián a munkavállalóbarát szervezet és környezet kialakítása lesz fókuszban. Részletek itt: Big Office HR Brand Day - program

31,2 millió 20-64 év közötti nő, valamint 9,5 millió ugyanebben az életkorban lévő férfi dolgozott részmunkaidőben az EU-ban 2018-ban. Ez a mennyiség az összes munkavállaló 19 százaléka volt tavaly - derült ki az Eurostat friss jelentéséből. Ebből az is kiolvasható, hogy a legtöbb részmunkaidőben dolgozó ember leginkább azért végzi így a munkáját, mert nem talált teljes munkaidős állást (26%), ám ezt az okot szorosan követi a gyermek vagy munkaképtelen felnőttek gondozása (24%). Ha a nemek közötti különbségeket vizsgáljuk, akkor a férfiak leginkább azért dolgoznak részmunkaidőben mert nem találnak teljes munkaidős állást, míg a nőknél a legfőbb indok a gyermek nevelés vagy idősgondozás. 

Az átlag alatt

Az Eurostat frissen kiadott adataiból kiolvashatjuk azt is, hogy az egyes országokban a részmunkaidőben dolgozók hány százaléka dolgozik azért ebben a formában, mert teljes munkaidős állást egyszerűen nem talál. Ezekből az derül ki, hogy Görögországban a részmunkaidőben dolgozók 70 százaléka azért dolgozik így, mert nem talál teljes munkaidős állást. Ezzel Görögország magasan az élen ál, ám őket nem sokkal lemaradva követi Olaszország és Ciprus, mindkét ország 65 százalék körüli aránnyal. 

Magyarország ebből a szempontból az átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy a magyar részmunkaidős dolgozók közül jóval kevesebben vannak, akik úgymond teljes munkaidős állás hiányában kényszerültek bele a részmunkaidős foglalkoztatásba. Az EU-átlag egyébként ebben a tekintetben 26 százalék, míg Magyarország 23 százalék körül mozog. 

A magyar adathoz persze érdemes azt is hozzátenni, hogy hazánkban az összes foglalkoztatotthoz képest viszonylag kevesen dolgoznak részmunkaidőben. Olyannyira, hogy az összes alkalmazott csupán 4,2 százaléka (kb. 200 000 fő) volt így foglalkoztatva 2018-ban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem