Szánalmas a BKV ajánlata a szakszervezet szerint: ebből nem lesz megállapodás

Pénzcentrum/Portfolio2020. január 21. 20:34

Összesen nagyjából 8 százalékos béremelési ajánlatot tett a BKV vezérigazgatója a mai, január 21-ei tárgyaláson. "A szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett, a 8 százalék még tárgyalási alapnak sem felel meg" - írta közleményben az Egységes Közlekedési Szakszervezet.

A mai bértárgyalás volt az első, amelyen a BKV vezetése konkrét ajánlatot tett az idei bérek emelésére, ám a szánalmasan kevés, több tételből összeállt, nagyjából 8 százalékos javaslatért kár volt összeülni

 - nyilatkozta Naszályi Gábor. A 8 százalék átlag úgy jön össze, hogy 6-ot alap béremelésként, 2-t pedig senioritás és a "kulcsemberek" megtartása címén adna a cég - magyarázza az EKSZ elnöke. Ez a BKV-nak - pontosabban a tulajdonos fővárosnak nagyjából 5, 6 milliárd forintjába kerülne. Az EKSZ és a többi szakszervezet azonban továbbra is kitart a 15 százalékos követelés mellett, hiszen a hosszú hónapok hallgatása után most először elhangzott százalékokat az érdekvédők kiindulási alapnak sem tekinthetik. Az elnök hangsúlyozta:

ezzel a szánalmas ajánlattal nem lehet a tapasztalt járművezetőket és karbantartókat a cégnél tartani.

Naszályi szerint, ha Bolla Tibor vezérigazgató felelősen gondolkodik a BKV jövőjéről és az ott dolgozók megbecsüléséről, akkor komolyabban veszi a béremelési tárgyalásokat, s hamarosan tesz egy, a mainál lényegesen jobb ajánlatot. A szakszervezetek várják az érdemi folytatást - szögezte le.

Címkék:
bkv, béremelés, szakszervezet, bértárgyalás, egységes közlekedési szakszervezet,