18 °C Budapest

Szabadulnának a közmunkásoktól: sikerdíjjal hajtják őket vissza a piacra

Pénzcentrum
2017. szeptember 12. 05:30

A közfoglalkoztatás többszázezer munkanélkülinek jelenthet átmeneti megoldást, a program elindítása óta azonban folyamatos a vita arról, valóban orvosolja a munkanélküliek problémáját, vagy éppen elmélyíti azt. Utánajártunk, milyen hatással van a piaci szereplőkre a közmunkaprogram, és megkérdeztük a minisztériumot, hamarosan miként fogja átalakítani a közfoglalkoztatást.

Idén öt éve, hogy elindult a közmunkaprogram, amit azzal a céllal hoztak létre, hogy a munkaerőpiacról kiszorult álláskeresők is dolgozhassanak. Erre a központi költségvetésből igen nagy támogatást kaptak a közfoglalkoztatók. Míg egyesek valós megoldást láttak a programban, amely esélyt ad a munkanélkülieknek, mások élesen kritizálták, mondván, az állástalanok ezzel csak még távolabb kerülnek az elsődleges munkaerőpiactól.

A statisztikák szerint mára erősen átrendeződött a munkaerőpiac, alacsony a munkanélküliség, ugyanakkor nagy átalakítások szükségesek a közfoglalkoztatásban.

Tavaly decemberben Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a közfoglalkoztatási programot anno a foglalkoztatás helyzete indokolta, aminek köszönhetően több tízezer munkavállaló kilépett az inaktivitásból. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy

az öt éves tapasztalat alapján nem mindenesetben működött jól, nem az volt a céljuk, hogy az érintettek hosszú éveket töltsenek a rendszerben.

A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy a közfoglalkoztatók ragaszkodnak a programjaikhoz, a használható emberekhez, akiket gyakran név szerint kértek vissza.

Ez a jelenség újabb problémákat, és kérdéseket vethet fel. Például, ha van egy jó munkaerő, akihez a foglalkoztató is ragaszkodik, akkor egy miért nem vette fel a program végén státuszba? Talán azért, mert akkor nagyobb költséget jelentett volna a munkavállaló, és adózni is kellett volna utána. Így inkább akár éveken keresztül foglalkoztatták közmunkásként.

A másik véglet is előfordul, amikor a kiközvetített közfoglalkoztatott munkájával vannak problémák. Nem feltétlenül tudáshiány a probléma, sokkal inkább a munkához való hozzáállás.

Sok esetben tényleg csak azok maradtak a programba, akiket a piac nem tudott felvenni, és a foglalkoztatók nem válogathatták meg, kivel szeretnének együtt dolgozni. Például egy kertészetben nem mindegy, hogyan végzi a betakarítást a munkás, mert ha nem szakszerűen szedi az almát, akkor csak ipari almának tudja eladni 20-30 forintos kilogrammonkénti áron, míg ha étkezési almaként értékesítheti, akkor 80-100 forintot kap kilójáért"

- mondta Lédó Ferenc, a Zöldség és gyümölcs terméktanács elnöke.

A helyettes államtitkár elmondása szerint a másik probléma, hogy a minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér között annyira kicsi a különbség, hogy nem motiválja az embereket arra, hogy inkább a versenyszférában helyezkedjenek el. Ezt piaci példák is alátámasztják. Egy 200 fős békéscsabai varroda nagyjából 50 dolgozóját vesztette el, a tulajdonos elmondása szerint a program miatt.

A varrónők sokat dolgoznak, és teljesítménybér kapnak, nem könnyű szakma az övék. Az elmúlt öt évben viszont annyi dolgozót vesztettünk, mint előtte soha, körülbelül 50 fő nyíltan felvállalta, hogy inkább közmunkásnak megy, mert ott kevesebbet kell dolgozni, mellette maszekolgat, és a kettőből együtt összejön az a fizetés, amit nálunk kapott"

- mondta a Pénzcentrumnak Hatos Zoltán, az Unicon Zrt. résztulajdonosa, termelési és informatikai igazgatója. Hozzátette, idén egységesen 25 százalékos béremelést hajtottak végre, de ez sem állította meg a felmondási hullámot.

A fenti példából jól látszik, hogy nem csak az inaktív munkavállalóknak jelentett alternatívát a közfoglalkoztatás. Ugyanakkor nem csak a dolgozóknak, de a foglalkoztatóknak is kiskapu lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egy, a neve elhallgatását kérő informátorunk szerint olyan is előfordult egy alföldi településen, hogy egy önkormányzati tulajdonú cég egyik (diplomás) dolgozóját választás elé állították, noha több mint 2 éve dolgozott már a cégnél, költségcsökkentésre hivatkozva azt mondták neki, vagy közmunkaprogramban folytatja tovább a munkáját a cégnél, vagy elbocsátják. Erre ugyan törvényileg nem lett volna lehetőség, de persze egy kis ügyeskedés, néhány kiskapu és "okos átpapírozás" megoldotta volna a helyzetet.

Nagy átalakítás következik

Idén márciusban a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, meg kell változtatni a közfoglalkoztatás statikusságát, és minél több embert ki kell vezeti a valós munkaerőpiacra. Ennek módjáról, és ütemezéséről kérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az alábbi választ kaptuk:

"A kormány célja, hogy a közfoglalkoztatottak átvezetésével is biztosítsa a versenyszféra számára szükséges munkaerőt. A 40 milliárd forint keretösszegű közfoglalkoztatásból kivezető - gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő - intézkedésekkel fokozatosan, minél több közfoglalkoztatott személy nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedését tervezzük elősegíteni. A kormány 3-4 éven belül, fokozatosan 150 ezerre szeretné csökkenteni a közfoglalkoztatottak létszámát. 2018 nyarától felmenő rendszerben, három éves időszakon belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státusban maradni. A szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben vonhatók be a közfoglalkoztatásba, ha a járási hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt, vagy 3 hónapig nem tudott a hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani. Ha valakit igazoltan, minden erőfeszítés ellenére sem sikerül versenypiaci elhelyezkedési lehetőséghez juttatni, akkor természetesen maradhat a közfoglalkoztatásban. A 25 év alatti fiatalok ezentúl csak abban az esetben kerülhetnek majd közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági garancia rendszerben megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget."

A közfoglalkoztatottak létszáma tavaly érte el a csúcsot, akkor havonta átlagosan 223 469 fő dolgozott közfoglalkoztatottként. Idén az első félévben ez a szám 187 284 főre csökkent.

Sikerdíj, ha el tudnak helyezkedni?

Azok a közfoglalkoztatottak, akiknek sikerül munkát találniuk az elsődleges munkaerőpiacon, elhelyezkedési juttatást kapnak. A "Közfoglalkoztatásból a versenyszférába" program fő célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el, ezzel is elősegítve a teljes foglalkoztatás elérését.

Akik közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt el tudnak helyezkedni, azoknak jár ez a juttatás, aminek összege havi 22 800 forint. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint átlagosan 170 ezer forint támogatásban részesül egy személy, aki a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacon helyezkedik el, ez mintegy 7,5 havi támogatásnak felel meg. Akiknek jár ez a támogatás, azoknak igényelniük kell a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatalban, tehát nem automatikus.

Tavaly közel 4400 fő kapott elhelyezkedési juttatást, idén pedig már több mint 2500-an.

Tekintettel arra, hogy közfoglalkoztatási jogviszonyban az észak-magyarországi, valamint az észak-alföldi régióban állnak legtöbben, ezért ezekben a térségekben legjelentősebb a közfoglalkoztatásból kilépő, így elhelyezkedési juttatásban részesülők száma. A nyugat- dunántúli régióban dolgoznak legkevesebben közfoglalkoztatottként, ezért ebben a régióban éltek legkevesebben ezzel a lehetőséggel.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem