20 °C Budapest

Sürgős változásra van szükség: így lenne eredményesebb az idegennyelv-oktatás

2018. november 7. 11:31

Több pontos módosító javaslatot fogalmazott meg a Nemzeti Alaptantervhez a Nyelvtudásért Egyesület. A szervezet szerint ugyanis sok mindenen változtatni kéne ahhoz, hogy a diákok megfelelő nyelvórákon vehessenek részt.

Az utóbbi időben több olyan cikk jelent meg a sajtóban, amely szerint a hazai idegennynelv-oktatás messze elmarad a kívánt szinttől. Október elejénelkészült az idegennyelv oktatásról szóló kutatási jelentés, amelyen az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Oktatási Hivatal és az ELTE kutatói dolgoztak. Ebből kiderült, az iskolaigazgatók, nyelvtanárok és diákok is máshogy látják a helyzetet, a nyelvtanárok leginkább a nyelvtanulók motiválatlanságára szoktak panaszkodni, a nyelvtanulók pedig a sűrű tanárcserére és a nagyobb csoportlétszámra.

A jelenlegi helyzet semmiképp nem optimális. Erről beszélt szerdán reggel az InfoRádiónak a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, Rozgonyi Zoltán, aki szerint az idegennyelv-oktatás szempontjából a korábbinál korszerűbb, szakmailag megalapozott az új Nemzeti Alaptanterv tervezete, de vannak azért problémák vele. Például az, hogy nem szabályozzák a 4. osztály előtti nyelvoktatást. 

Az egyesület elnöke fontosnak tartja azt is, hogy megmaradjon az idegennyelv-tankönyvek széles kínálata. Több kiadvány akkreditációja ugyanis idén jár le. Ezeket azonban csak akkor lehet pótolni, ha megszületett az új NAT, ez alapján elfogadták az új kerettanterveket, és végül ezekre alapulva meghirdették a pályázatokat, amelyekben a kiadók kérhetik a kiadványaik tankönyvlistára kerülését.

Kevés reményt látunk arra, hogy mindez az év előtt megtörténjen. Most még lehetne ezen javítani: vagy hosszabbítsák meg az akkreditációk érvényességét, vagy más feltételekkel, gyorsan módosítsák a vonatkozó szabályozást

 - jegyezte meg.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm