21 °C Budapest

Súlyos változások jöhetnek az iskolákban: tényleg ez kell a cégeknek?

2017. november 15. 14:41

Hatalmasat változtak az elmúlt években a munkaerőpiac igényei, amire a szakképzésnek is reagálnia kell, ahogy a nagyfokú munkaerőhiányra is. Mégis mit tesz azért az ország vezetése, hogy megoldja ezt a bonyolult helyzetet?

A digitalizáció egyre nagyobb teret nyer a munkaerőpiacon is, ma már létezik robotkőműves is, amely felhúz téglákból egy falat, kell azonban egy jól képzett szakember, aki irányítani tudja a robotot.

A piacnak egyre magasabban képzett szakértő gárdára van szüksége, a szakmai tartalmak mellett ma már az informatikai tudás elengedhetetlen

- mondta Katona Miklós, a Nemzetgazdasági Minisztérium Képzésfejlesztési és Intézményfelügyeleti Főosztályának vezetője a Personal Hungary konferencián.

A főosztályvezető hozzátette, a munkáltatók 40 százaléka nyilatkozta azt, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt. Arról is megkérdezték a vállalkozásokat, milyen munkaerőre lenne igazán szükségük. A válaszok szerint olyanokra, akik gyors felfogó készséggel rendelkeznek, átlátják a rendszereket, tudnak hálózatban gondolkodni, és virtuális együttműködésre is nyitottak. Folyamatosan bővíteni tudják tudásukat, és gyorsan alkalmazkodnak a változásokhoz amellett, hogy a csapat tagjaival is jól együtt tud működni. Kiemelten fontos még számukra a problémamegoldó, és az alkalmazkodó készség. A változó igények miatt épp az Országgyűlés előtt van egy törvénytervezet, amely a képzési tartalmak rugalmasságán alakítana.

Tanműhelyek helyett képzési központok

Jelenleg a parlament előtt hever a szakképzés rendkívüli törvénymódosítása, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a szakgimnáziumok jobban idomuljanak a diákok és a szülők igényeihez.

A módosítás szerint lenne egy szabad sáv a képzésben, és a diákok kiválaszthatják, hogy szakmai tudást szeretnének még pluszban megszerezni, informatikai tudást, esetleg nyelvismeretet, vagy pedig tovább akarnak tanulni, és az ehhez szükséges tantárgyakat akarnak nagyobb óraszámban tanulni. Erről hamarosan dönt a parlament"

- mondta a Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. Ezen felül a duális képzés átalakításáról is beszélt, például arról, hogy tanműhelyek helyett inkább képzőközpontokban kellene elsajátítani a fiataloknak a gyakorlati tudást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Minél több cég bevonásával, vállalati körülmények között szeretnénk a gyakorlati képzést végeztetni. Például azzal, hogy több cég összeáll, és gyakorlati képzőközpontokat hoznának létre, egy olyan közösen fenntartott műhelyt, ahol a számukra szükséges tudást adják át az iskolai rendszerű oktatásban résztvevő diákoknak. Így adott szakmához tartozó minden gyakorlati tudást átadhatnak ezekben a műhelyekben. Hogy úgy kerüljenek ki a diákok az iskolából, hogy mind elméleti, mind gyakorlati területen minél nagyobb fokú tudással rendelkezzenek. Ezt szeretnénk elérni ezzel a törvénymódosítással"

- mondta Cseresnyés.

Arról is beszélt az államtitkár, hogy a 25 évnél fiatalabbakat minden eszközzel próbálják az elsődleges munkaerőpiacra irányítani, képzésekkel és támogatási rendszerekkel, és csak a legvégső esetben lehet őket bevonni a közfoglalkoztatásba, de akkor is csak ideiglenesen.

Az idei év bérnövekedésére reagálva elmondta, a napokban dönt az Országgyűlés arról, hogy jövőre az előre megígért 2 százalék helyett 2,5 százalékkal csökkenne a szociális hozzájárulási adó (szocho). Az idei évben 5 százalékkal kevesebb lett a szocho mértéke, amennyiben megszavazza a parlament a plusz fél százalékos csökkentést, akkor két év alatt 27-ről 19,5 százalékra mérséklődne ez a munkabérre rakodó teher.

JÓL JÖNNE 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 36 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a CIB Bank nyújtja (THM 11,73%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (THM 12,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, a Cetelem, és a Cofidis gyorskölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem