14 °C Budapest

Súlyos kór szedi áldozatait: egyre több magyar nő van veszélyben

2018. július 13. 14:32

A nők esetében a heti 45 vagy annál több órányi munka már komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen egy friss tanulmány szerint nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk a diabétesz. A kutatók nem találják ennek az okát, egyelőre csak feltételezéseik vannak.

Becslések szerint 2030-ra 439 millió cukorbeteg felnőtt él majd a földön, kétszer annyian, mint ahányan 2010-ben voltak. Ez nagyon komoly egészségügyi költségekkel jár: 2015-ben világszerte 1,31 trillió dollárba került a cukorbetegek kezelése az országoknak.

Hazánkban sem jobb a helyzet, itthon alig több mint tíz év alatt duplájára nőtt a diabéteszesek száma a 19 évnél idősebbek körében. Most több mint egymillió ember érintett, viszont közülük legalább fél millióan nem is tudják, hogy baj van, pedig a korai felismerés kulcsfontosságú lenne. A WHO is felhívta a figyelmet, ha nem történik jelentős változás, 2030-ra ez lesz a hetedik leggyakoribb halálok a világon.

Egy új nézőpont: a nemek

A tudósokat éppen ezért régóta foglalkoztatja már, minek köszönhető a betegek számának a növekedése. Korábbi kutatások már vizsgálták a diabétesz és a hosszúra nyúlt munkahetek kapcsolatát, ám eddig kizárólag férfiakra koncentráltak. Annak érdekében, hogy még teljesebb képet kapjunk, több, mint hétezer 35 és 74 éves közötti kanadai női dolgozó egy évtizednyi egészségügyi adatait vizsgáltak, és az eredményeket a British Medical Journal című folyóiratban publikálták. A vizsgálatban részvevőket négy csoportra osztották aszerint, hogy mennyit dolgoznak egy héten:

  • 15-34 órát
  • 35-40 órát
  • 41-44 órát
  • 45 órát vagy többet

A vizsgált időintervallum alatt a tízből egy nőnél alakult ki kettes típusú cukorbetegség, és az derült ki, hogy

akik 45 órát vagy annál többet dolgoznak egy héten, 63 százalékkal gyakrabban jelentkezik a betegség

mint azoknál, akik 35-40 órát. Az olyan rizikótényezők, mint a dohányzás, a mozgás hiánya, az alkoholfogyasztás nem emelte meg lényegesen a hajlandóságot, eszerint szinte csak a túlóra okolható érte. (Azon a nők körében, akik nem túlóráztak, azaz 30 és 40 óra közötti időt töltöttek a munkahelyükön egy héten, azoknál hasonló kimagasló kockázatot nem regisztráltak a kutatók.)

Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabétesz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón nemrég elmondta, hogy Magyarországon az adatok szerint a cukorbetegek több mint a fele nő. A szakemberek nem találtak magyarázatot arra, hogy a sokat túlórázó nők miért hajlamosabbak a betegségre, talán az lehet az oka, hogy általában rajtuk van a háztartás felelőssége is, így valójában nem csak 45+ órát dolgoznak hetente, hanem ténylegesen ennél sokkal többet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem ismeretlen a túlóra fogalma a magyar munkavállalóknak sem: az Epson tavalyi felméréséből kiderült, hogy a többség hetente átlagosan 7 órával dolgozik többet, mint 40 óra. Pedig érdemes lenne odafigyelni és csökkentni a terheket, hiszen hosszú távon komoly következményei lehetnek a nem megfelelően kezelt cukorbetegségnek.

A diabéteszben szenvedők kis- és nagyereiben eltérések alakulhatnak ki, melynek következtében látásromlás, veseelégtelenség jelentkezhet, illetve a szívinfarktus, a szélütés, az amputációhoz vezető végtagi érszűkület kockázata fokozódik. Emellett a cukorbetegségben szenvedők 55 százaléka akut infarktusban hal meg, és a diabéteszben szenvedőknél az agyvérzés is nagyobb eséllyel fordul elő. Ezeknek a betegségeknek a kezelése jóval drágább, mint a megelőzés.

Sokba kerülhet a kezelés

Ha már kialakult a 2-es típusú cukorbetegség, az általában diétával, mozgással és tablettákkal jól kezelhető. Az 1-es típusú diabétesznél viszont az inzulintermelődés teljes hiánya áll fenn. Ezt bioszintetikusan előállított emberi inzulinnal kezelik injekció formájában. Ha valakinél az 1-es típusú diabéteszt diagnosztizálják, akkor vércukormérésre alkalmas eszközre és inzulinbeadáshoz szükséges eszközökre lesz szüksége.

"Az összes ampullában, illetve előretöltött injekciós tollban kapható inzulinkészítmény vényköteles gyógyszerként kerül törzskönyvezésre és forgalomba. Csak gyógyszertárban lehet őket beszerezni, és mivel támogatott készítmények, ezért az áruk is mindenhol egységes. A beteg állapotának függvényében az orvos az inzulint emelt vagy kiemelt támogatással írhatja fel. Emelt támogatás esetén a beteg által fizetett térítési díjak széles skálán mozoghatnak: ez az összeg 1900 forinttól kezdve egészen akár 16 000 forint fölé is terjedhet"

 - mondta korábban a Pénzcentrum megkeresésére dr. Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm