11 °C Budapest

Súlyos a helyzet: ezért égnek ki túl hamar a magyar melósok

2018. április 23. 12:02

Ötből két munkavállaló rendszeresen túlórázik, mert manapság a felettesek elvárják, hogy az alkalmazottak az elvártnál is többet legyenek bent  a munkahelyükön - derül ki egy friss kutatásból. Arra is fény derült, hogy leginkább az informatikusok, HR-esek, könyvelők és pedagógusok érintettek.

Ötből három, 18 és 34 év közti fiatal aggódik, hogy a felettesük vagy a kollégáik szóvá teszik, ha a munkaidő végén hazamennek, ahelyett, hogy kicsit túlóráznának. Tartanak attól, hogy a többiek azt gondolják, nem dolgoznak elég keményen, ha megtehetik, hogy nem maradnak bent tovább a munkahelyükön.

Az 1000 munkavállaló és 250 munkaadó részvételével készült brit kutatás szerint leginkább az informatikusok, HR-esek, könyvelők és pedagógusok érintettek.

A személyes jelenlét mára szerves része lett a brit céges kultúrának, viszont a hosszabb munkaidő nem feltétlenül jelent jobb teljesítményt

- idézi a brit Mirror Martin Talbotot a brit állásközvetítő portál, a totaljobs marketing igazgatóját, aki arról is beszélt, hogy a megkérdezett munkaadók több mint harmada szerint a rövidebb munkaidő növelheti a hatékonyságot.

Sokat dolgoznak a magyarok

A Profession.hu reprezentatív kutatásai szerint a magyarok többsége úgy érzi, túl sokat dolgozik. Mi is beszámoltunk arról, hogy a kérdőívüket kitöltők 59 százaléka érzi úgy, hogy 8-10 óránál is többet dolgozik naponta, míg 9 százalék szerint 11 óránál is többet tölt munkával. Vagyis rendszeres a túlóra. Ez abban az esetben még előnyös is lehet az alkalmazottak számára, ha a cég kifizeti a plusz munkát.

A Munka Törvénykönyve szerint egyébként a munkavállalók naponta maximum 12 órát dolgozhatnak, hetente pedig 48 órát, méghozzá túlórával együtt, sőt, ebbe beletartozik az ügyeleti idő és a készenléti munkaidőben történő munkavégzés is - írja az Officina.hu, hozzátéve, készenlétben 72 órára nőhet a munkával töltött időkeret. Kiemelik, hetente a túlórák ellenére is meg kell lennie a 2 pihenőnapnak, és a munkavégzések között legalább 8 órás pihenőidőnek kell eltelnie.

Évente maximum 250 óra túlórát dolgozhat az, akit teljes munkaidőben foglalkoztatnak, viszont a kollektív szerződésben külön megállapodást lehet kötni a munkáltatónak és munkavállalónak, így ez növelhető még 50 órával. Ha viszont ez nincs meg, és év közben elfogy a 250 órás túlóra-keret, a munkaadó semmilyen módon nem kötelezheti a munkavállalót, hogy munkaidőn kívül dolgozzon. Hogy mit várhat a munkavállaló a túlóráért cserébe? A túlórákat a munkáltató belátása alapján kompenzálni bérpótlék folyósításával, vagy pedig pihenőnap biztosításával. Ugyanakkor vannak bizonyos pótlélok, például éjszakai munkavégzés esetén éjszakai pótlék jár a dolgozónak.Ugyancsak bérpótlék jár, méghozzá 100 százalékos bérpótlék, ha az elrendelt túlóra a heti pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ettől éreznék jobban magukat a munkavállalók

A pénz nem minden. A már említett Profession-felméréből kiderült, a távmunka vagy a megfelelő parkolási lehetőség sokat jelent a munkavállalók számára, ahogy a felettesüktől való visszacsatolást is értékelnék, ám ez nagyon hiányzik a legtöbb munkahelyen.

A túlórán kívül gondot okoz az is, hogy a válaszadók közül sokan úgy érzik, kollégái félreértik vagy alulértékelik. 12 százalékot pedig az aggasztja, hogy munkahelyi problémáival nincs kihez fordulnia, vagy nincs ideje és lehetősége minőségi munkát végezni.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem