19 °C Budapest

Sosem találnád ki, hol keresnek a legtöbbet Magyarországon

Pénzcentrum
2012. március 20. 11:17

A fővárosban bruttó 263 ezer forint volt az átlagfizetés 2011-ben, Nógrád megyében viszont csak 150 ezer.

Átlagosan 212 600 forint volt 2011-ben a bruttó fizetés Magyarországon a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu által végzett felmérés szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvántartása szerint viszont ennél jóval kevesebb, 197 883 forint volt a tavalyi bruttó átlagkereset. A statisztikai hivatal a költségvetési intézményeknél, valamint a versenyszférában az 5 főnél többet foglalkoztató cégeknél vizsgálja a kereseteket.

Budapesten volt a legmagasabb, 263 ezer forint a bruttó átlagfizetés. Ezzel szemben a megyék közül mindössze három lépte túl a 200 ezres álomhatárt: a legmagasabb Komárom-Esztergom megyében volt, 212 800 forint. Fejér megyében 208 400 forintos fizetéssel, majd Győr-Moson-Sopronban volt még 200 felett az átlagos bruttó: itt 204 500 forintos átlagfizetés lett a felmérés eredménye.


A legrosszabb a helyzet Békés és Nógrád megyében, hiszen előbbiben 158 900 forint, utóbbiban pedig 150 400 volt az átlagos bruttó a Workania sajtóközleménye szerint. Az ország többi megyéjében átlagosan 160 és 170 ezer forint körül mozogtak a bérek.

A nagyvállalatok országszerte is jobban megfizetik a dolgozóikat: a 250-1000 főt foglalkoztató cégek esetében ugyanis Győr-Moson-Sopron, Zala, Pest, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Tolna megyében is 200 ezer forintot meghaladó átlagbérek mutatkoztak. Ezeknél a cégeknél szintén csak Nógrád megye az utolsó, átlagosan 170 ezer forintos fizetéssel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legalább 50 alkalmazottal dolgozó középvállalkozások esetében már csak a Budapesti és Pest megyei bérek lépik túl a 200 ezer forintos határt. A kevesebb, mint 20 munkavállalóval rendelkező cégek esetében a legtöbbet a Győr-Moson-Sopron (170 ezer forint), a Hajdú-Bihar (167 ezer), Fejér (163 ezer) és Komárom-Esztergom megyei (161 ezer) munkaadók adják, a többi megyében 130-140 ezer forint közötti összeget fizetnek átlagosan.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem