2021. március 4. csütörtök Kázmér
HR Centrum

Sokan leadták már az adóbevallást: ugyanazokat rontjuk el

  • MTI
  • 2016. április 26. kedd 12:16

Az előző évhez képest a szja-bevallási hajlandóság jól áll, az idén eddig 1,8 millió bevallás beérkezett az adóhatósághoz - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.


Kifejtette: eddig az ügyfelektől 1,3 millió bevallás érkezett az adóhivatalhoz, ehhez jön a 220 ezer nyilatkozattal választható adómegállapítás, és további 300 ezer egyszerűsített bevallásra szóló nyilatkozat.

 

Hozzátette: tavaly 4,5 millió szja-bevallás volt az adóhatóságnál.

A szóvivő rámutatott: majdnem minden évben azonos hibákat tapasztalnak a bevallásoknál, egyik leggyakoribb az aláírás lemaradása, anélkül érvénytelen a dokumentum, a másik a bankszámlaszám, illetve a posta cím hiánya visszaigénylés esetén.A NAV segítséget a bevallások elkészítéséhez - hangsúlyozta a szóvivő, emlékeztetve arra, hogy januártól igénybe lehet venni az adóhatósági adómegállapítást, illetve kérésre adóbevallási ajánlatot készítenek, kiküldik az ügyfélnek, és ha nem válaszol, akkor az beleegyezést jelent.

KATTINTS! Nem adtad le az adóbevallást? Ezt a videót meg kell nézned!

A szóvivő elmondta azt is, hogy a hivatal honlapján nyomtatvány kitöltő program működik, ezzel a hibázási lehetőséget lehet kiszűrni.
Megemlítette, hogy jövőre az adózók többségének a NAV készíti majd a bevallást, és ehhez elengedhetetlen az ügyfélkapu megléte.
Az adásban Kis Péter András emlékeztetett, hogy május 20. a beadni határidő, eddig kell az adót is megfizetni, és nyilatkozni a 1+1 szja-felajánlásáról.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
ajovomunkahelye
2021. 03. 04. 14:08
A szeretet és az odafigyelés az EcoFamily alapértékei

Mit jelent számotokra a díj? A Kincentric Legjobb Munkahelyek díj kiemelten fontos számunkra, mivel...

hrbonbon
2021. 03. 03. 14:25
Home office tapasztalatok a felmérés tükrében

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki részt vett a felmérésünkben! Hogyan hatott a pandémia a munkavégzésre...

perfekt
2021. 03. 03. 06:24
ZÁRJUK AZ ÜZLETI ÉVET – ELHATÁROLÁSOK

Az időbeli elhatárolások elszámolása során az összemérés és az időbeli elhatárolás elvét...

hrdoktor
2021. 03. 01. 06:19
Így teszi tönkre az ülőmunka a testünket

Egyre többen vannak azok, akik olyan munkakörben dolgoznak, ahol kizárólag ülniük kell. Az Európai...

legacykft
2021. 02. 26. 08:55
A konfliktusok hét bugyra

Ha nem is hét, mint a pokolban, de legalább négy, és ha nem is pokolra kell menni a jó csapatműködésért...

coachco
2021. 02. 24. 20:28
Séta a mádi főutcán 2.

Játsszunk egy kis időutazást, ugorjunk vissze több mint száz évet, és nézzünk be újra a mádi...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Tesco

03.04-03.10
Országos

Auchan

03.04-03.10
Országos

Auchan

Húsvét
03.04-04.03
Budapest


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?