11 °C Budapest

Sok vagy kevés? Ennyit keresett egy átlagas magyar 2018-ban

2019. február 21. 15:01

2018. decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, mindkettő egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

A KSH hivatalos statisztikái szerint 2018 decemberében A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 360 000 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 371 700 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 239 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 247 900 forintra becsülhető. Ez pedig azt jelentette, hogy a bruttó és nettó átlagkereset egyaránt 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A KSH a decemberi kimutatás mellett közreadta az egész tavalyi évre vonatkozó statisztikáit is, melyből kiderült, hogy 2018. január-december időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 

329 900 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 600 forint volt.

Ezen felül kiderült az is, hogy a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (608 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (212 000 forint). Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 219 400 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 228 000 forintra becsülhető. 

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,3, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,8 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,3 százalékkal emelkedett.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm