Se bejelentés, se fizetés: egyre többet trükköznek velünk a magyar munkáltatók

2014. november 29. 10:00

Egyre több munkaügyi jogsértést találnak az ellenőrök a hazai munkáltatóknál tartott vizsgálatok során: a foglalkoztóknak már mintegy 70 százalékánál találtak valamilyen szabálytalanságot. Továbbra is tarol a feketefoglalkoztatás, valamint a munkabérrel való trükközés. Bírságolnak is bőven a hatóságok, már 456 millió forintnyi büntetést róttak ki a cégekre. Volt, aki nemcsak a helyszíni vizsgálatot próbálta megakadályozni, de arrogáns és nagyhangú is volt a kiérkező ellenőrökkel.

A munkaügyi hatóság idén szeptemberig közel 15 ezer munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során pedig a foglalkoztatók mintegy 70 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket. Ezek pedig a foglalkoztatottak 70 százalékát érintették. Ez mind a két esetben növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának legfrissebb jelentéséből.

Idén az ellenőrzési irányelvek mellett a panaszok és közérdekű bejelentések is befolyásolják a kivizsgálandó foglalkoztatók körét. A hatósági munka során előnyt élvezett

  • a munkaszerződés, illetőleg bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárása,
  • a munkavállalók anyagi biztonságát, megélhetését érintő jogszabályok megtartásának ellenőrzése,
  • a panasz-és közérdekű bejelentések kiemelt kezelése,
  • a jogkövető magatartást, a munkaügyi előírások végrehajtását szolgáló tájékoztató és felvilágosító tevékenység ellátása.

Tovább nő a feketefoglalkoztatás

Az ellenőrzési tapasztalatok szerint továbbra is jelentős mértékű a szabálytalanság a feketefoglalkoztatás. A munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállalók 12 százalékát teszi ki a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzéssel érintettek száma - ez magasabb a tavaly mért adatoknál. A feketefoglalkoztatás a legtöbb esetben a munkaszerződés szerinti foglalkoztatás létrejöttéhez fűződő bejelentési kötelezettség elmulasztásával valósul meg.

Kisebb mértékben ugyan, de szintén jelen van

  • az egyszerűsített foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentés nélküli foglalkoztatás
  • a munkavállalók munkaszerződés nélküli foglalkoztatása
  • a színlelt szerződéssel történő munkavégzés

A feketemunka megvalósulási formái igencsak változatos képet mutatnak az ellenőrök tapasztalatai szerint. A hatóság - elsősorban az építőipar területén - találkozott olyan munkáltatókkal, akik

hétköznapokon bejelentik a munkavállalók egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyát, hétvégén azonban - bízva az ellenőrzések elmaradásában - nem tesznek bejelentést.

Előfordult, hogy a munkáltató a tervezett munkaviszony megkezdését megelőzően hosszabb időn át "próbamunkával" igyekezett a munkavállalók (pultosok, segédmunkások) "képességeit felmérni".

Összesen 156 millió forintos bírság csak az építőiparban

Az építőipari ágazatban az idei év legtipikusabb szabálytalansága egyértelműen a feketefoglalkoztatás volt. A hatóság általános tapasztalata, hogy az építőiparban tevékenykedő munkáltatók nagy része továbbra sincs tisztában a munkaügyi szabályokkal, melyek betartása sokszor a jogszabályok ismeretének hiányára, illetve a gazdasági helyzetre történő hivatkozással nem valósul meg.

"A munkaügyi felügyelők helyszíni ellenőrzést tartottak egy budapesti általános iskola területén történő építkezésen, ahol munkavégzés közben találtak 5 fő magyar állampolgárságú munkavállalót, akik építőipari munkát végeztek. A hatósági nyilvántartás lekérdezése után megállapítást nyert, hogy 4 fő munkaszerződés és bejelentés nélkül végzett munkát az építkezésen. 1 fő a munkáltató ügyvezetőjének tudtával és szóbeli beleegyezésével hulladék vasat gyűjtött saját részére az építkezésen. Mind az 5 munkavállalóval tanú meghallgatási jegyzőkönyv került felvételre. Az iskola igazgatója folyamatosan megkísérelte befolyásolni a helyszíni munkaügyi ellenőrzést, arrogáns, nagyhangú kommunikációjával."

A hatóság szerint az utóbbi időszakra jellemző, hogy egy - korábban már alkalmi jogviszonyban bejelentés mellett foglalkoztatott - munkavállalót a munkáltató pont az ellenőrzéskor alkalmazza bejelentés nélkül, mert bizonyos napokra a bejelentést - bízva az ellenőrzés elmaradásában - nem teszi meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tavalyi év ezen időszakához képest nőtt a "feketemunkások" aránya is különösen az építőipari vállalkozások tekintetében (28-ról 37 százalékra). A személy-és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó cégek adták most a feketemunkások 12 százalékát. Az összes feketén foglalkoztatott munkavállaló 8 százaléka jutott a mezőgazdasági ágazatokra (amely duplája a tavaly mértnek).

Sokat trükköznek a fizetésekkel is

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések mértékét jól mutatja, hogy

az összes szabálytalansággal érintett foglalkoztatott közel ötödét érintette

ebben az időszakban. Ezen belül a legjelentősebb a munkabér védelmére vonatkozó szabályok, illetve a pótlékokra (műszakpótlék, rendkívüli munkáért járó, vasárnapi és éjszakai bérpótlék) vonatkozó szabályok megszegése volt. Jelentős számban előforduló szabálytalanság a munkaviszony megszűnése esetén a munkabér elszámolásának hiányossága.

A jogsértéseket elkövető több mint 10 ezer munkáltató közül körülbelül 3 ezer vállalkozással szemben alkalmaztak

munkaügyi bírságot, összesen 456 millió forint értékben.

Csak akkor szólunk, ha már túl nagy a baj?

Idén közel 6 ezer közérdekű- és panaszbejelentés érkezett a hatóságokhoz. A legtöbb jelzés a feketemunka tárgyában érkezett, emellett kiemelkedő számú volt a munkabérrel kapcsolatos bejelentések száma. A jogviszony megszűnésekor kiadandó igazolásokkal, valamint az ekkor esedékes bér elszámolásával kapcsolatos szabálytalanság jelzése jelentős számú volt a vizsgált időszakban a panaszbejelentések között.

Ezek a jogsértések azért gyakoriak a panaszok között, mivel

a jogviszony megszűnésekor kiadandó igazolások hiányában a munkavállalók sem másik munkahelyen nem tudnak elhelyezkedni,

sem az illetékes munkaügyi központban nem tudnak álláskeresési céllal regisztrálni, illetve az utolsó bér elszámolásának és megfizetésének hiánya jelentős anyagi nehézséget okoz számukra. Fentiek miatt ezek a szabálytalanságok részben szintén a munkabér megfizetéséhez kapcsolódó komoly problémákat jeleznek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem