10 °C Budapest

Rossz szokás okozhat galibát a munkahelyeden: ne tagadd, te is szoktál!

2019. november 10. 13:00

Nincs mit szépíteni: mindenkivel előfordul, hogy kicsúszik egy-egy csúnya szó a munkahelyen. Ez azonban sokszor eléggé káros is lehet a karrieredre nézve: most szakértők magyarázzák el, mi illik a melóban.

Bárkivel megeshet, hogy pont egy fontos dokumentum szerkesztése közben omlik össze a számítógépe, vagy belerúg az asztal lábába a munkahelyen. Ilyenkor bizony ki tudnak csúszni az ember száján csúnya szavak, most a CNN járta körbe a témát, hogy kiderüljön, illik-e a munkahelyeden káromkodni.

Richard Alaniz munkajogász arról beszélt, hogy mivel a csúnya szavak egyre szervesebb részei a mindennapoknak, sokaknak nehézséget okoz elkerülni őket. Márpedig ebből a munkáltatónak is gondja származhat: például akár ügyfeleket is veszíthet a vállalat, mert a dolgozók káromkodnak előttük.

Mindannyian felelősek vagyunk a saját önmárkánkért: ha elveszítjük a fejünket, akkor elveszíthetjük például a felettesek bizalmát, nem kapunk annyi feladatot, leveszik rólunk a felelősséget, letiltanak az ügyfelekről. Barbara Patcher szakíró szerint nem szabad ilyen képet felépíten magunkról a melóban, hiszen ha sokat beszélünk csúnyán akkor a kollégáink is kellemetlenül érezhetik magukat mellettünk. Patcher felidézett egy esetet, amikor egy vezető rengeteget káromkodott az értekezleten:

A kollégák mindebből leszűrték, hogy ő nem egy kedves ember, így nem is szerettek a társaságában lenni, elkerülték őt.

Egy másik szakértő azt javasolja, hogy akkor is vigyázzunk a nyelvünkre, ha csak barátilag beszélgetünk a kollégákkal.

Lehet, hogy spontánnak, jófejnek érzed magad, és egy kicsit le is eresztesz, de még mindig a munkahelyeden vagy! Fenn kell tartani valamiféle professzionalizmust: sosem tudhatot, ki hallja, ha úgy beszélsz, mint egy kocsis

- húzta alá Diane Gottsman, aki több könyvet is írt az irodai etikettről.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Oké, azt el kell ismerni, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is kicsúszhat egy-egy csúnya szó. A szakértők azt is elárulták, mit kell tenni, ha véletlenük káromkodsz, mondjuk egy prezentáció közben.

Csak kérj bocsánatot, mond, hogy nem volt, és haladj tovább. Nem érdemes sokat rugózni rajta

- tanácsolta Gottsman, aki szerint egy-egy csúnya szó még nem jelenthet nagy problémát, de ha valaki a kelleténél többet káromkodik a munkahelyen, abból az jön le, hogy az illető nem tudja rendesen kezelni a stresszt.

A másik nagyon fontos dolog, hogy ha a munkahelyen csúnyán is beszélsz, a nyelvezetet ne vidd át az írott szövegekbe: ne káromkodj e-mailekben, hangüzenetekben vagy a munkahelyi csetben! Vicki Salemi, a Monster karrier-szakértője szerint a tréfásnak szánt e-mailek könnyen visszajuthatnak a vezetőséghez, akik nem biztos hogy jó szemmel olvassák ezeket a sorokat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm