11 °C Budapest

Robotok lepik el a gyárakat: veszélyben a magyar emberek munkája?

2018. január 29. 08:32

Egy év alatt 13 százalékkal nőtt a Magyarországon üzemben lévő ipari robotok száma és a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) további felfutásra számít - írja a Világgazdaság.

Nagyjából 5400 robotot használtak ipari célra 2016-ban Magyarországon. Ez 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az IFR adatai szerint az eszközök fele kézi munkát kiváltó úgynevezett kezelőrobot volt, 17 százalék tartozott a hegesztő kategóriába, 16 százalék volt az össze- és szétszerelő gépek aránya. A lap cikke szerint a robotok összlétszámát tekintve Magyarország 2016-ban a 32. helyen állt a globális rangsorban, a tízezer dolgozóra eső robotok száma 57 volt.

Az eladások terén Magyarország a 33. helyet foglalta el 2016-ban világviszonylatban, tízből hat abban az évben átadott robot a kezelő kategóriába tartozott, ezeket elsősorban kohászati, csomagolási vagy eszközkezelési célra használják. A második legnagyobb kategória a hegesztő robotoké, minden tizedik gép tartozott ide, a többit főként szortírozási, összeszerelési célra használják.

Az IFR pozitívan értékeli a magyar robotizációs folyamatokat, a 2017 és 2020 közötti időszakban az eladások emelkedését várja a nemzetközi szervezet elsősorban az autóipari, kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően. Emellett a motorgyártási fejlesztések is növelhetik a roboteladásokat. Az IFR kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett az ipar megszilárdításában, ennek példájaként említik az Irinyi-tervet, amelynek révén az ipar aránya 24-ről 30 százalékra nőhet a teljes GDP-termelés arányában.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem