2017. október 17. kedd Hedvig

Retteghetnek a családok: behajtók szedik be a menzapénzt

Több millió forinttal tartoznak a szülők az étkezésért a csongrádi önkormányzatnak - írja a Délmagyar. A város már nem tud tovább hitelezni, így jogi úton hajtják be a tartozásokat.

Csongrádon a Gazdasági Ellátó Szervezet biztosítja a közétkeztetést, több mint 1000 adagot főznek naponta. Idén márciusban már 4 millió forint feletti összeggel tartoztak az óvodások és iskolások szülei az intézménynek. A tartozások rendezése érdekében az önkormányzat szociális irodája személyesen keresett meg mindenkit, ekkor a helyzet kissé javult, a kintlévőség csökkent.

Ennek ellenére a tanév elején is közel 3 millió forint volt a tartozás mértéke. Van olyan iskola, ahol 700 ezerrel is többel tartoznak a szülők. Sokan azért nem fizetnek, mert nem tudnak, de akad olyan is, aki anyagilag megtehetné, mégsem fizet. Információk szerint ezek a szülők rájöttek, hogy az önkormányzat igen nehezen tudja behajtani a családokon a tartozást, és visszaélnek ezzel a helyzettel.

Bedő Tamás polgármester elmondta, hogy adók módjára nem tudják behajtani a tartozásokat, viszont arra van lehetőségük, hogy ezt végrehajtón keresztül tegyék meg, bírósági úton vagy fizetési meghagyással.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Szégyenpadon Magyarország: ott vagyunk a legelhízottabb országok között

Az OECD 2017-es jelentése szerint Magyarország a legelhízottabbak között van a vizsgált országok közül. Az adatokból kitűnik, hogy a 15 évnél idősebb magyar lakosság 30 százaléka elhízott. Csupán...
 

Ne költs erre: készíts otthon fali szerszámtartót

A tavaszt ősszel kell előkészíteni - mondták a régi, tapasztalt gazdák. És valóban, az ősz beköszönte nem jelenti azt, hogy ezután nem találunk munkát a kertben - írta Bálint gazda. Tennivaló...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

10.12-10.18
Országos

Spar

10.12-10.18
Országos

Lidl

10.12-10.18
Országos

Auchan

10.12-10.18
Országos

Aldi

10.12-10.18
Országos

Tesco

10.12-10.18
Országos

Auchan

Borkatalógus
10.05-10.25
Országos

Diego

10.01-10.31
Országos

  Ajánlatunk