9 °C Budapest

Rengeteg embert keresnek 360 ezres fizetéssel: végzettség sem kell

2020. augusztus 8. 13:04

Az áprilisi mélypont után egyre többen dolgoznak: a koronavírus-válság mélypontjához képest 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Ismét pörög a toborzás, a BKV után a BV is komoly kampányba kezdett: 357 ezer forintos fizetéssel próbálják felkelteni a magyarok figyelemét.

Mint ahogy arról már több alkalommal is beszámoltunk, túlzsúfoltak a magyar börtönök, méghozzá ebben az összehasonlításban a harmadikak Európában: 118,3 százalékos a telítettség. Más szóval közel ötödével több embert tartanak fogva, mint az intézmények maximális kapacitása ezt engedné.

Rendkívül sok rabot kell felszívnia a büntetés-végrehajtási intézményeknek, és persze ekkora mennyiségű fogolyhoz kellő őrizetet is biztosítani kell. Azaz kellene, hiszen folyamatos létszámhiánnyal küzdenek a börtönök, nem is csoda hát, hogy egyre gyakrabban futunk bele olyan hirdetésekben, melyben valamelyik börtön őröket toboroz.

Pereg a toborzás

Júniusban 4 millió 457 ezer magyar dolgozott, vagyis egy hónap alatt 60 ezerrel, a koronavírus-válság mélypontjához képest pedig 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - derült ki a KSH honlapján megjelent foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokból. Ez azt mutatja elemzők szerint, hogy a hazai gazdaságban munkahelyek tízezrei jöhettek létre az utóbbi hetekben, hónapokban. A hivatal értékelése szerint az áprilisi mélypont óta nő a foglalkoztatottak száma, júniusban már többen dolgoztak, mint márciusban.

Munka tehát van, egyre több is, az álláshirdetések között szemezgetve is azt tapasztalhatjuk, hogy bőven több a lehetőség, mint áprilisban, májusban: már nem csak ételfutárokat és bolti eladókat keresnek, beindultak a szezonális munkák, és egyre több lehetőség van itthon is elhelyezkedni, például börtönőröket is keresnek folyamatosan fenti okok miatt. Persze nem először, már számos alkalommal beszámoltunk róla, ám a mostani hirdetés más, mint az eddigiek: azokat szólítják meg benne, akik elveszítették az állásukat, és cserébe 357 ezer forintos fizetést ajánlanak fel nekik.

 

A Gyere a hűvösre oldalon, ahová a hirdetés irányítja az érdeklődőket, a büntetés-végrehajtás által meghirdetett összes állás, a legtöbb fizetéssel együtt. Keresnek:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • szakápolót
  • programszervezőt
  • segédelőadót
  • biztonsági felügyelőt
  • körlefelügyelőt
  • gépjárművezetőt

az ország minden területére. A főbb feladatok közé tartozik a fogvatartottak őrzése, felügyelete, ellenőrzése, kísérése, munkáltatásának biztosítása.

Egy kicsit a körülményekről...

És nem elég, hogy zsúfoltak a magyar börtönök, még a körülmények sem a legjobbak: korábban Kadlót Ezsébet, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkára beszélt arról, hogy komoly gondok vannak sok intézményben.

Vannak bv-intézetek, ahol egy-egy szintet már csak "Jurassic Parknak" vagy "Mordornak" hívnak a fogvatartottak, annyira borzalmas a helyzet

- ismertette a szakértő, majd pedig a zsúfoltság okait taglalta.

Olyan helyeken, ahol eddig hat fő volt az általános, elkezdték kialakítani a hét-nyolc fős zárkákat. Közben folyamatosak a bántalmazások, zsarolások, élősködések, sok fogvatartott fél, mert a cellájában sincs biztonságban. Bármi megtörténhet, és az őr nem szegül szembe a rabokkal. 

- fogalmazott, majd hozzátette, tud olyan börtönről, ahol egy hétvégén hat felügyelő vigyázott 1500 fogvatartottra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem