Rengeteg a fogoly Magyarországon, csak őr nincs elég: 230 ezerért toborznak

2018. december 10. 16:50

A lakosság egészéhez viszonyítva Magyarországon a 6. legtöbb a rabok aránya az EU-ban - derült ki az Európa Tanács statisztikáiból. A hazai intézményrendszer ráadásul túlzsúfolt, így nem meglepő, hogy egymást érik a különböző börtönőri álláshirdetések, melyek közül akad, amelyik több mint 200 ezer forintos fizetést ígér.

A lakosság egészéhez mérve Litvániában, Lettországban és Észtországban van a legtöbb ember börtönben - derült ki az Európa Tanács 2014-es adataiból. 100 000 lakosra Magyarországon egyébként 185 rab jutott, ezzel hazánk a 6. helyet foglalta el az EU-s Top 10-ben.

Közvetlen szomszédjaink közül Szlovákia és Románia került még be az EU-s Top 10-be, előbbi előttünk, utóbbi mögöttünk végzett a listán.

Nagy a zsúfoltság, kevés az őr

Ahogy az a statisztikákból is kiderül, Magyarországon rendkívül sok rabot kell felszívnia a büntetés-végrehajtási intézményeknek, és ha mindez még nem volna elég, ekkora mennyiségű fogolyszámhoz kellő őrizetet is biztosítani kell(ene). 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy bár a falakon belüli körletrészek kialakításával jelentősen csökkent a telítettség a hazai börtönökben, ezzel együtt még mindig 123 százalékos az intézmények kihasználtsága. Nem is csoda hát, hogy szinte hétről-hétre belefutunk olyan hirdetésekben, melyben valamelyik börtön őröket toboroz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Legutóbb például novemberben írtunk arról, hogy bruttó 230 ezres kezdőfizetésért keresnek körlet és biztonsági felügyelőt a Márianosztrai Fegyház és Börtönbe. Ahol a főbb feladatok közé tartozik a fogvatartottak őrzése, felügyelete, ellenőrzése, kísérése, munkáltatásának biztosítása.

Ugyanebbe a börtönbe akkor kerestek egyébként börtönorvost, osztályvezetői szakorvosi beosztásba is. Mindezért cserébe 541 ezer forintos havi bért, cafetériát, utazási költségtérítést, szükség szerint szolgálati lakást kínálnak. A munkarend hivatali nyolcórás.

Korábbi cikkeink a témában:

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem