8 °C Budapest

Régi mítosz dőlt meg: ennyivel szegényebbek a magyar nők, mint a férfiak

2019. október 24. 16:51

Minél nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség egy országban, annál többen vannak kitéve az elszegényedés okozta veszélynek. Az, hogy mennyien élnek a létminimum alatt, nem feltétlenül árulkodik az országban élő szegények arányáról. Így lehet az, hogy bár Magyarországon szegény országnak számít az Egyesült Államokhoz képest, a tengerentúlon mégis sokkal többen vannak kitéve az elszegényedés okozta veszélynek, mint itthon. Ha pedig azt nézzük, hogy a magyar nők alig veszélyeztetettebbek, mint a magyar férfiak, miközben Amerikában a különbség óriási, akkor még inkább igaz az, hogy az ország gazdagsága nem feltétlenül áll összefüggésben a nemek közti egyenlőséggel.

Közismert tény, és mi is gyakran beszámolunk róla, hogy a nők általában kevesebbet keresnek azonos munkakörben a férfiaknál. Ebből egyenesen arányosan következik, hogy a nők sokkal nagyobb arányban vannak kitéve a szegénységnek, mint a férfiak. Természetesen minél szélesebb a szakadék a két nem jövedelme között, annál nagyobb ez a különbség.

Az OECD most azt vizsgálta meg, hogy a férfiak és a nők milyen arányban vannak kitéve az elszegényedésnek. Azt nézték még, hogy a két nem képviselői közül mennyien élnek az országuk mediánbérének 50 százaléka alatt. Talán meglepő, de mi nem is állunk olyan rosszul ezen a ranglistán, a szakadék nálunk szinte alig észlelhető. Az OECD átlag 1,4 százalék: a férfiak 11, a nők 12,4 százaléka veszélyeztetett az elszegényedés által.

Magyarországon mindkét nem 7 százalék körül áll, az eltérés minimális. Ezzel olyan országokat előzünk meg, mint az Egyesült Királyság (ahol a mutató 10 százalék fölött van mindkét nem esetén), Németország, Svédország, Írország és Franciaország. A finnek azonban előttünk járnak, akárcsak a dánok - náluk viszont pont a férfiak vannak jobban kitéve az elszegényedés veszélyének.

Az első helyen Dél-Korea végzett, náluk hatalmas a szakadék: a férfiak közel 15, a nők majdnem 20 százaléka él a létminimum környékén. Őket követi a társadalmi egyenlőtlenségről is híres Egyesült Államok, ahol a férfiak 16,5, a nők 19 százaléka veszélyeztetett. Izraelben ugyan alacsonyabb a szakadék, a szegénységnek való kitettség viszont mindkét nem esetén egyaránt magas.
Chile, Törökország és Mexikó szereplése nem olyan meglepő, Japánban viszont Korea és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb a szakadék. A dél-európai államok, Olaszország és Spanyolország is az OECD átlag alatt szerepel, náluk is 13-15 százalék körüli mindkét nem kitettsége, bár a szakadék nem olyan nagy.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem