6 °C Budapest

Pesszimisták a fiatal dolgozók: sokan lemondtak a fiztésemelésről

2021. február 16. 10:32

A dolgozó fiatalok 58 százaléka csekély mértékű, az infláció alatti fizetésemelésre számít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az érintettek közel negyede szerint ugyanakkora nettót kap, mint eddig, csökkenéstől viszont csak 3 százalékuk tart. A férfiak több mint 80 százaléka számít "vastagabb borítékra", míg a nőknek csak a 63 százaléka derűlátó ezen a téren.

Bár a járvány a legtöbb területen felülírta a korábban tervezett forgatókönyveket, a hivatalos statisztikai adatok szerint a bérek a múlt évben emelkedőn maradtak. A 20-29 évesek nettó átlagfizetése 2020 harmadik negyedévében közel 227 ezer forint volt, ami 5,8 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben. Igaz, a közel 6 százalékos bérdinamika elmaradt a kedvezmények nélkül számolt országos nettó átlagfizetés 9,8 százalékos növekedésétől.

Ki, mire számít?

A K&H ifjúsági indexe azt vizsgálta, hogy a dolgozó fiatalok mire számítanak a következő időszakban. A felmérésből az derül ki, hogy az érintettek 58 százaléka arra számít, hogy az idén minimálisan, a várható valamivel több mint 3 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben növekszik a nettó fizetése. Ugyanakkor a megkérdezettek közel ötöde, 17 százaléka az inflációt meghaladó béremeléssel számol.

A kutatás szerint a dolgozó fiatalok szintén jelentős része, 23 százaléka az eddigi fizetésével kalkulál, vagyis ők nem várnak emelkedést. A nettó fizetés csökkenésétől nagyon kevesen, az állásban lévő fiatalok mindössze 3 százaléka tart.

Optimisták és pesszimisták

A K&H ifjúsági indexéből kiderül továbbá, hogy a dolgozó fiatal férfiak derűlátóbbak a fizetésük alakulását nézve: 81 százalékuk, vagyis 10-ből több mint 8-an az eddiginél nagyobb összegre számítanak havonta. Miközben a nőknek csak a 63 százaléka gondolja azt, hogy magasabb fizetést kap a cégétől.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Eltérőek a várakozások az országon belül is. A nyugati megyékben élő fiataloknak alig több mint a fele, 57 százaléka bízik nagyobb bérben. A keleti országrészben élő társaik között sokkal több az optimista fiatal: 85 százalékuk reménykedik magasabb havi összegben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem