6 °C Budapest

Pénzügyi helyzetéről vallott Bye Alex: majdnem az utcára került

2016. október 23. 17:20

Kilátástalanság, szegénység, és rengeteg munka - 3 éven keresztül 40 ezer forintból élt az X-Faktor mentora, szülői segítségre sosem számíthatott. Nem egyedi az ő története, sok fiatalnak indul nehezen a felnőtt élete. 

Az egyetemi tanulmányai alatt soha nem kért pénzt a szüleitől. 

Tanulmányi ösztöndíjat kaptam, szociális támogatásért pályáztam, felvettem diákhitelt, és ebből összejött annyi, hogy nem kalltam éhen" 

- mondta ByeAlex a Storynak. Az élete diplomával a zsebében sem lett könnyebb. Több helyen is dolgozott, de alig fizettek.

"A legolcsóbb tömlőssajtot és toastkenyeret tudtam csak megvenni, és mindig megnéztem, melyik joghurt kerül a legkevesebbe. Ma azt mondanám, lomot ettem, amihez már hozzá sem nyúlnék. Ez az időszak majdnem három évig tartott. Két munkahelyet is vállaltam, kora reggel indultam, és késő este értem haza. Dolgoztam újságíróként, hirdetésszervezőként, 40 ezer forintból éltem egy hónapban. Nem egyszer szinte meg kellett erőszakolnom magam, hogy felvegyem a telefont a munkában. Kilátástalannak éreztem az életemet, és féltem attól, mi lesz holnap. Lesz-e munkám, lesz-e mit ennem, lesz-e hol laknom. Mi van, ha nem tudom megkeresni azt a pénzt, amivel fenntartom magam. Utcára kerülök és akár csöves is lehetek" - mondta a lapnak az X-Faktor mentora.

Nem egyedi eset

Az anyagilag nehéz egyetemista évek, és az első munkahelyek megtalálása nem csak Alexnek okozott problémát. A tapasztalatok szerint a tanulók nincsenek tisztában azzal, hogy mit fognak kezdeni a szakmájukkal, hol tudnak elhelyezkedni, hol találhatnak munkát, és mit is fognak csinálni, amikor végeznek tanulmányaikkal és kilépnek a munkaerőpiacra - derült ki a Frissdiplomás Kft. felméréséből. 

Az 1980 és 1996 között született korosztálynak koránt sincs könnyű dolga az elhelyezkedéssel, a karrierterveik megvalósításával. A fiatalok legnagyobb félelme, hogy el fognak-e tudni helyezkedni, illetve képesek-e olyan munkát szerezni, amely lehetőséget ad nekik a szakmai fejlődésre, illetve a saját sikerek elérésére. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyon sokan, pont az anyagi nehézségek miatt kezdetben szinte bármilyen munkát elfogadnak, és később, amikor már van valamilyen munkatapasztalatuk, akkor keresik álmaik állását. Inkább azt az állást preferálják, ahol folyamatosan képezhetik magukat és ezzel párhuzamosan az eredményeiket is elismerik. Utóbbi esetében a kutatása is megerősítette azt a tényt, hogy az 1980 után születettek folyamatosan igénylik a visszacsatolást, a dicséretet az elvégzett feladat után. Ez hozzájárul náluk ahhoz, hogy motiváltak és elkötelezettek maradjanak. 

Ugyanakkor a szóbeli támogatás, a gyors előrelépési lehetőség biztosítása természetesen csak részben elégeti ki az elvárásaikat.A 20 - 36 éves korosztályon belül leginkább azok félnek a munkanélküliségtől, akik a középiskoláikat a közelmúltban végezték el, és vidéken, elsősorban falun élnek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem