17 °C Budapest

Örülhettek a fiatalok: ők is megérezték a tavalyi fizetésemeléseket

2018. március 13. 17:00

A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt.

A 19-29 éves fiatalok több mint felének van fizetése főállásából, míg minden harmadik fiatal a családjától kap anyagi támogatást. A rendszeres fizetéssel rendelkezők fele úgy érzi, hogy 2017-ben nagyobb jövedelemből gazdálkodhatott, mint egy évvel ezelőtt. A leggyakrabban 11-20 ezer forintos fizetésemelést említettek a fiatalok - derül ki a K&H Bank sajtóközleményéből.

A fizetések évek óta emelkednek országos átlagban, 2017-ben a KSH adatai szerint a - kedvezmények nélkül számolt - nettó bérek például éves összevetésben 12,9 százalékkal nőttek. Ez a béremelkedés a 19-29 éves korosztály jelentős részét is érinti: a K&H ifjúsági indexe szerint a fő- vagy mellékállásban dolgozó fiatalok fele érzékelt pozitív változást ezen a téren.

A fiatalok többségének, 53 százaléknak főállásból van fizetése. A családtól kapott anyagi támogatásra a fiatalok 30 százaléka támaszkodik csak, míg az államtól kapott pénzügyi támogatás 19 százalékuk számára jelent bevételt. A mellékállásból, alkalmi munkából keresethez jutók aránya pedig 25 százalék.

Emelkednek a fizetések

A hivatalos adatokból látható béremelkedés a fiatal felnőttek közül is sokakat érint. A fő- vagy mellékállásból származó fizetéssel rendelkező fiatalok fele érzékelte a saját nettó fizetése emelkedését 2017-ben. A nettó fizetés változását 43 százalékuk csak kisebb mértékűnek tartotta, 7 százalékuk szerint azonban nagyobb mértékű növekedést észlelt. Csökkenésről mindössze 11 százalék számolt be, 39 százaléknak pedig nem változott tavaly a nettó fizetése.

A béremelést tapasztaló fiatalok esetében a leggyakoribb összeg a 11-20 ezer forint volt. Érdekes, hogy akik csak kisebb mértékűnek mondták a fizetésemelkedést, azoknak a nettó bére átlagosan 36 ezer forinttal növekedett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szülők és diákok

A fiatalok a szüleik esetében is javuló anyagi helyzetet érzékelnek: bár 18 százalék nem tudott véleményt mondani, 33 százalékuk szerint nőtt a szüleik fizetése, míg csökkenésről mindössze 7 százalék számolt be. Vagyis majdnem ötször többen mondják, hogy javult a szülők anyagi helyzete. A megkérdezettek 42 százaléka pedig úgy érzékelte, hogy nem változott szüleinek a keresete.

A fiatalok 30 százaléka a szülőktől kap rendszeresen támogatást, a korosztály fiatalabb tagjainál, a 19-25 éveseknél a szülői támogatás aránya ennél még nagyobb, 44 százalékos. Ezzel szemben a 26-29 éveseknél csak tízből csak egy megkérdezett szorult folyamatosan a szülei segítségére. A diákok több mint felét, 55 százalékát támogatják a szülei. Az aktív keresők viszont kevésbé szorulnak rá erre: mindössze minden hatodik fiatal - az érintettek 17 százaléka - kap pénzügyi segítséget a szüleitől.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm