15 °C Budapest

Őrület: ennyit keresnek a cseh rendőrök, a magyar zsaruknak ez csak álom

2019. július 13. 13:02

Nem csak itthon, de a környező országokban is komoly gondot okoz a munkaerőhiány: ma már nem informatikusból, orvosból, ápolóból van kevés Közép-Európában, de rendőrből is. Prágán például utcai plakátokon toborozzák a járőröket, amiről az is kiderül, mennyit lehet keresni.

Nemrég a Pénzcentrum is beszámolt, hogy nincs elég rendőrjárőr a megyeszékhelyeken, tizennégy városban kevesebb járőr, járőrvezető és járőrparancsnok dolgozik, mint kellene, éppen ezért rendőrfőkapitányságok és a megyei kapitányságok járőrei, járőrvezetői és járőrparancsnokai mellett a körzeti megbízottak, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vesznek a közrend biztosításában.

De úgy tűnik, nem csak itthon, de a környező országokban is gondot okoz az állományi létszám feltöltése, egy olvasónk Prágából küldött nekünk egy fényképet, amit a cseh főváros egyik forgalmas csomópontján lőtt:

Jössz Prágába rendőrnek?

A havi bér bruttó 39 ezer cseh korona, ez mi árfolyamon (12,72) 496 ezer forintnak felel meg, ez számtásaink szerint nettó 368 ezer forintnyi cseh korona. Ezen felül jár még 100 korona értékben ebédjegy, nyugdíj- és életbiztosítási juttatás, lakás- és közlekedési hozzájárulás, és 100 ezer korona egyszeri belépési bónusz (1 millió 272 ezer forint).

Itthon mi a helyzet?

Korábban a Pénzcentrum már foglalkozott a rendőrök keresetével, tavaly azt írtuk, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint 2016-ban egy rendőr átlagos keresete 188 035 forint volt, de azért lehet ennél sokkal jobban is keresni. A kifogasikvilaga.hu cikke szerint a legrosszabb keresetű tiszt is megkeres 286 010 forintot, egy tábornok vagy ezredes, aki egy területi szerv vezetője, már bruttó 773 ezer és 850 ezer forint közötti összegből adózik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy januári cikk szerint, ami a rendőrök valós fizetéseit, a banki utalás SMS-eit mutatt meg, 150 ezer és 244 ezer forint között fizetik itthon a rend őreit.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem