Óriási leépítés jön a közigazgatásban: ezreket érint

2018. augusztus 15. 20:02

Tegnap számoltunk be arról, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a kormányinfón arról beszélt, hogy 15-20 százalékos leépítés jön a központi közigazgatásban. A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyeztetést sürget az ügyben.

Tegnap számoltunk be arról, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a kormányinfón arról beszélt, hogy 15-20 százalékos leépítés jön a központi közigazgatásban. Hogy pontosan hány emberről van szó, azt Gulyás gergely nem árulta el, de jelenleg mintegy 14 ezren dolgoznak a minisztériumokban és azok háttérintézményeiben, vagyis több ezer ember biztosan érintett.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség "elfogadhatatlannak tartja, hogy az érintetteket képviselő szakszervezetekkel tartott érdemi egyeztetés, illetve bármilyen hatásvizsgálat nélkül jelent be a kormány a sajtón keresztül 15-20 százalékos leépítést, egzisztenciális bizonytalanságba sodorva ezzel emberek ezreit" - írják közleményükben. Álláspontjuk szerint először a feladatok áttekintésére lenne szükség, s ahhoz kellene hozzárendelni a szükséges létszámot. Azt írják, a Magyar Szakszervezeti Szövetség egyetért azzal, hogy minderről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban mielőbb egyeztetést kell folytatni, és tisztázni, hogy hol és mennyi dolgozóra van szükség.

A könyleményben kiemelik, a leépítés bejelntése elég szerencsétlen, hiszen épp a napokban robbant a hír, hogy jelentősen emelték a parlamenti képviselők és a miniszterek fizetését, közben pedig közszolgák ezreit tennék utcára.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm